BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekvő díjtételek az alapoknál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A befektetési alapokra rakódó díjak szerte az EU-ban emelkedtek az elmúlt egy évben, ám továbbra is a német konstrukciókhoz kapcsolódnak a legkisebb költségek. A nyugati szinthez képest magasabb hazai alapkezelői és letétkezelő díjak az elkövetkező években mérséklődhetnek a szakemberek szerint.

A befektetési alapokhoz kapcsolódó díjtételek nem elhanyagolható tényezők, s úgy tűnik, az Európai Unión belül is vannak eltérések. A legkisebb kiadások a német befektetőket terhelik - derül ki a londoni Fitzrovia International összesítéséből. A kontinens harmadik legnagyobb piacán minden 10 ezer euró befektetett tőke után 139 eurót tesznek ki a díjtételek, ami kedvezőbb, mint ha Olaszországban vagy Luxemburgban fektetne be a magánszemély. Az előbbi országban 194, az utóbbinál 217 euróra rúgnak a költségek, s érdekes módon éppen Luxemburg az a hely, ahol a kontinens alapkezelőinek zöme "székel", mintegy 1,2 trillió dollár értékű alapot kezelve.

Mivel igen erős a piaci koncentráció Németországban - három alapkezelő, köztük a Deutsche Bank 60 százalékos szeletet mondhat magáénak -, ez mérsékli a disztribúciós költségeket. A díjak azonban nőhetnek - vélik a szakemberek -, hiszen az alapkezelők bővítenék az eladási hálózatukat, s ez egyéb társaságok bevonásával is járhat. Egy másik tendencia is megfigyelhető Németországban: a Deutsche Bank kinyitotta értékesítési hálózatát az "idegen" befektetési alapok előtt. Ez pedig jól jön az olyan tengerentúli alapkezelők, mint például a Fidelity Investments számára, amely Európában kívánja erősíteni pozícióit.

A befektetési alapokra rakodó költségek szerte Európában nőttek az elmúlt egy évben. A német részvényalapoknál a tavaly májusi 1,35 százalék helyett immáron 1,39-os díj terheli az ügyfelet, míg Olaszországban 1,88-ról 1,94 százalékra, Nagy-Britanniában pedig 1,60-ról 1,66 százalékra nőttek a költségek. A luxemburgi részvényalapok sem jelentettek kivételt: 2,04-ról 2,17 százalékra emelkedtek a díjtételeik.

Az alapkezelői díjak Magyarországon általában magasabbak, mint az EU-ban. Ez különösen igaz a pénzpiaci és a kötvényalapokra. Amíg a kamatszint magas, a költségnek nincs különösebb hatása az alap teljesítményére - mutatnak rá a piaci szereplők. Ám a kamatlábak mérséklődése már éreztetheti hatását. A pénzpiaci és a részvényalapoknál a letétkezelői díj is meghaladja a nyugati szintet, ami az alacsony hatékonyság és a szolgáltatás terén való verseny hiányának jele lehet. Az EU-csatlakozás után a külföldi szereplők által generált nagyobb verseny azonban rákényszerítheti a magyar szereplőket ezen díjak csökkentésére - teszik hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.