BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OTP: napirenden a RoBank-vétel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Néhány héten belül eldőlhet, megveti-e lábát Romániában az OTP Bank. Az új szerzemény az előzetes híreszteléseknek megfelelően a török magántulajdonban álló RoBank lehet.

A RoBank átvilágítása rövid időn belül befejeződhet, az OTP vezetése ezután dönt arról, milyen árat hajlandó fizetni az országszerte 14 fiókkal rendelkező kisbankért. A többi elvárásnak - mint a vevő jó hírneve és a gyors megállapodás - Wolf László vezérigazgató-helyettes szerint máris megfelelnek. Az akvizíciókért felelős vezető a Figyelőnek elmondta: amennyiben reális az eladók elképzelése, az elvárt vételárat az OTP ki tudja fizetni. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar banknak időközben versenytársai is akadtak: a RoBankra a görög Pireaeus Bank és a The Netherlands Finance Co. befektetési alap is pályázik.

Mindeközben új célpont kerülhet az OTP látókörébe: elemzők szerint a szerb Novosadska Banka lehet a regionális terjeszkedés új állomása. A várakozásokat erősíti, hogy Radovan Jelasic, a jegybank frissen megválasztott elnöke az elsődleges tennivalók közt említette a bankprivatizáció felgyorsítását.

Az OTP várhatóan "2003 befektetője" címet is megkapja Bulgáriában - legalábbis ez derült ki a Pari Daily által idézett Georgi Tabakovnak, a bolgár gazdasági fórum elnökének szavaiból. Az elnök a DSK-t megvevő OTP-t nem nevezte meg, ám közölte: a díjat annak a banknak adják, amelyik a legnagyobb üzletet kötötte a szektorban. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.