BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokszorozta nyereségét az FHB



Alapítása óta a legsikeresebb évét zárta az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt.: 2003-ban a konszolidált előzetes adózott eredmény meghaladta a 4 milliárd forintot, ami több mint tízszerese az előző évinek, és 1,7 milliárddal haladja meg a tervezettet. A konszolidált mérlegfőösszeg 310 milliárd forintra nőtt december végéig: a növekedés fő tényezője az ügyfelekkel, illetve a hitelintézetekkel szembeni követelések bővülése volt, amelynek teljes volumene tavaly 191 milliárd forinttal növekedett. A kibocsátott jelzáloglevelek nyitóállománya 2003-ban 101,6 milliárd forint, záróállománya pedig - névértéken - 277,9 milliárd forint volt.

Az idei évvel kapcsolatban egyelőre keveset árul el az FHB: Gyuris Dániel vezérigazgató szerint mindenesetre óvatosnak tűnik a Pénzügyminisztérium prognózisa, amely a piac 300 milliárd forintos bővülését vetíti előre. Az FHB terveiről a vezérigazgató egyelőre annyit árult el, hogy a bank mindenképpen tartani szeretné részesedését a hazai piacon.

Gyuris szerint nem meglepő tendencia, hogy az állam fokozatosan leépíti szerepét a lakástámogatási rendszerben: erre az FHB-nak is reagálnia kell, így a jelzálogbank a közeljövőben új termékkombinációkkal jelenik meg a piacon. A vezérigazgató szerint a lakástámogatási rendszer szigorítása nem teszi szükségessé a középtávú tervek újragondolását.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.