BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vidéken is érdemes erősíteni a piaci jelenlétet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A hazai műkereskedelem egyetlen vidéki üzletláncolattal bíró cége a BÁV. E helyzeti előnyt kihasználva - és persze a jelenleg meglehetősen rossz mutatókkal bíró vidéki fiókok forgalmának fellendítését is szem előtt tartva - nagyszabású terveket dolgoztak ki az elmúlt hetekben a cég szakemberei: a hazai nagyvárosok vásárlókedvének élénkítését szolgáló projekteket kívánnak beindítani az idei évtől.

Az üzleti tervek két legfontosabb irányvonalát a rendszeres vidéki árverések beindítása, valamint a kortárs képző-, illetve iparművészeti alkotások szélesebb körű forgalmazása jelenti - nyilatkozta lapunknak Szász Zoltán. A cég hat vidéki üzletében, tehát Sopronban, Szombathelyen, Szegeden, Miskolcon, Pécsett és Győrött kívánnak felváltva árveréseket szervezni. Ezen aukciók kínálata a tervek szerint vegyes lesz - festményeket, műtárgyakat, ékszereket és bútorokat kívánnak kalapács alá vinni.

Az aukciókat a Budapesten már bevált és bizonyított, havonta megrendezett kamaraárverések mintájára kívánják lebonyolítani. Ennek - továbbá a helyi igényeknek is - megfelelően a kikiáltott tételek értéke eleinte a néhány százezer forintos határig terjedne, de a kereslet növekedésével fokozatosan emelnék ezt a mércét.

Az első ilyen kamaraárverést Pécsen rendezi meg a BÁV május 14-én. A következő, remélhetőleg hagyományteremtő vidéki aukció várhatóan Győrben lesz, minden valószínűség szerint még az idén - avat be terveikbe a cég Kinizsi utcai központjában a festményekért és a műtárgyakért felelős szakember.

A BÁV vidéki láncolatának üzletpolitikájában az árverések bevezetése mellett a kortárs művészeti anyag népszerűsítése is fontos szerepet játszik. Ezen elképzelés szerint - nagyrészt a vállalat budapesti, Bécsi utcai kortárs galériájának árukészletére alapozva - egységes kialakítású, reprezentatív kortárs "blokkokat" kívánnak létrehozni minden vidéki fiókban. Ez a lépés a nemzetközi műkereskedelemben is jól megfigyelhető trendnek, a szükségszerű szakosodás igényének is megfelel - mutatott rá Szász Zoltán.

A BÁV természetesen nem csupán a kortárs művészet felé történő nyitással igyekszik lépést tartani a nemzetközi műkincspiaci tendenciákkal és a változó hazai igényekkel. Hasonló szakosodást hajtottak végre például a Falk Miksa utcai galériában is, ahol a kínálat mostantól a hazai műkereskedelemben egyre népszerűbb grafikákra és a kortárs kerá-miákra összpontosul.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.