BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átugrotta a dollár az eurót

Tovább araszolt az eurónkénti 255 forintos szint felé a hazai fizetőeszköz kedden. A piaci hangulat a délelőtti órákban még inkább az eurónak kedvezett, később azonban a forintpárti befektetők ragadták magukhoz az irányítást. Az árfolyamgörbe még így is hullámzott egy nagyot, és délután ismét 256,50 forinthoz közelített a jegyzés, azt azonban ismét nagyobb erejű forintkereslet követte. Az euró így a késő délutáni órákban 256 forint alá is beköszönt. A nap végi pozíció változatos mozgolódás után az egy nappal korábbi 256,50 forintot közelítette.

Közel egy éve a legnagyobb ütemű napon belüli erősödést produkálta a dollár az euróval szemben tegnap, és közel négyhavi csúcsra jutott a jenhez mérten is. A legfrissebb makrogazdasági adatok arra utalnak, hogy gyorsuló ütemben termelődnek az új munkahelyek a tengerentúli gazdaságban. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed korábban azt jelezte a befektetőknek, hogy a kamatemeléssel mindenképp meg kívánja várni a munkaerő-piaci fordulatot. A jelenleginél magasabb hozamszintre áhítozó befektetők azonnal reagáltak a bejelentésre, és venni kezdték a dollárt: az euró árfolyama a hétfői 1,2457-ről 1,2260 dollárra esett vissza.

Több szakértő már a korábbiakban is úgy értékelte, hogy hamarosan fordulóponthoz érkezhet az euró-dollár párharc: elképzelhető, hogy ez az időpont most érkezett el. Az euró három hete még 1,2930 dollárt ért. Alan Greenspan Fed-elnök lapzártánk után a New York-i közgazdászok klubjában mond értékelő beszédet, a piac feltehetőleg árgus szemmel követi majd az eseményeket.

Ismét 110 jen fölé kúszott a dollár árfolyama: a tegnapi hírek hatására a zöldhasú jegyzése 109-ről 110,29 jenre változott. Az amerikai fizetőeszközért tavaly november óta nem adtak ekkora összeget. A Bank of Japan a dollár szárnyalása idejére elegendő, ha verbális eszközökkel vesz részt a piacok életében, az elmúlt napokban így beavatkozási szándékkal párosuló jeneladás a jegybank részéről nem történt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.