Bedől a Pilis-Invest is?
Március 2-ától a szövetkezeti részjegy-megállapodásokra nem teljesít ki- és befizetéseket a Pilis-Invest Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet - derült ki a társaság tegnapi közleményéből. Az igazgatóság a döntést a más szövetkezeteknél kirobbant botrányokkal indokolta.
Tallér Károly, az igazgatóság elnöke ígéretet tett arra, hogy a küldöttgyűlést 30 napon belül összehívják, és válságkezelő programot dolgoznak ki. A plénum döntésének megfelelően határoznak majd a részközgyűlések 60 napon belüli összehívásáról. A tagokat még a héten levélben értesítik a kialakult helyzetről. A társaság egyike volt azoknak az ingatlanszövetkezeteknek, amelyek a versenytársainál (KPHM, Pannon-Unió, Vertical Invest) tapasztalt hangos botrányok ellenére tartani tudta magát, ám most úgy tűnik, komoly válságban van. Erről tanúskodik az is, hogy hiába próbáltuk elérni irodáit, a telefonokat munkaidőben sem vették fel.
A Pilis-Invest közel hat éve a piliscsabai Magdolna-völgyben lévő lakópark-beruházással kezdte meg tevékenységét. Emellett társasházakat épít, Kőszegen üdülőkomplexumot létesített, legfrissebb beruházása pedig egy 170 hektáros pilisi golfpálya 200 hektáros lovasparkkal. A Pilis-Invest ingatlanalapot is indított, amelynek zárt körben kibocsátott jegyeit 2003 végén jegyezték le. Az alap nettó eszközértéke január végén meghaladta az egymilliárd forintot. (VG)


