BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dilemma előtt 13 ezer pénztártag

Az idén 13 ezer pénztártagot érint a tízéves lejárat, azaz ők vehetnék fel az elmúlt évtizedben összegyűjtött pénzüket. Néhány pénztárnál komoly gondot jelenthet egy nagyobb "elvándorlási hullám", ám a többség szerint 2005 lehet majd a kritikus év.

Heteken belül megtartják taggyűlésüket a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak, ahol egyes piaci szereplőknél téma lehet a tízéves várakozási idő lejárta is. Bár ez az idén még csak 13 ezer főt érint, néhány pénztárnál komoly gondot jelenthet egy nagyobb "elvándorlási hullám". A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) adatai szerint a korán indult 17 pénztár közül - az összeolvadások következtében - már csak fél tucat található meg, ám akad olyan közöttük, ahol a tagok harmada is bekerülhet ebbe a kategóriába.

Tízéves tagság esetén a meglévő összeg 30-50 százalékát teszi ki a pénztárhozam, legalábbis a többség teljesítménye ide sorolható - mutatnak rá a szakemberek. Menni, vagy maradni? A választ némileg leegyszerűsíti az a hatályos jogszabály, amely a kifizetést - a hozamot nem számolva - adó- és eho-kötelessé teszi, legalábbis, ha a pénztártag nem érte el a nyugdíjkorhatárt. Ez esetben aligha éri meg kivenni a pénzt - hangsúlyozza Kozek András, az Allianz Hungária Biztosító Rt. cégvezetője -, hiszen 1,5 millió forint éves jövedelem felett a pénztártagot 38 százalékos személyi jövedelemadó és 11 százalékos eho is terheli. Ebben az esetben egy-egy év türelem gyümölcse a pénztár hozamán kívül majdnem 5 százalékkal kisebb közteher. A tíz év leteltét követően ugyanis évről évre tíz százalékkal csökken az adó: 21 évnyi pénztártagság után tehát a teljes összeg megilleti a tagot.

Az ügyfél döntésében az adózási szempontok mellett vélhetően szerepet játszik a nyugdíjig hátralévő idő, illetve a hozamok is. Ami az utóbbi illeti, a 2004. esztendő vélhetően nem azzal kerül be a történelembe, hogy reálhozammal örvendeztette meg a tagokat. Az elmúlt évben a túlnyomórészt állampapírokba fektető nyugdíjpénztárak teljesítménye elmaradt a korábbi években megszokott mértéktől, a befektetők egy része pedig felszámolhatja pénztári megtakarítását, hogy pénzét például betétbe helyezze. A PSZÁF is érzékelte ezt a problémát - mondták kérdésünkre a szervezetnél, amely azzal próbálta megnyugtatni a tagokat, hogy a nyugdíjpénztári tagság olyan hosszú távú befektetés, ahol egy-egy rosszabb hozamú év hatása hosszabb távon nagy valószínűséggel kiegyenlítődik.

Persze arról sem szabad elfeledkezni, hogy a negatív hozam csak azoknál válik virtuálisból - azaz papíron kimutatottból - valóságossá, akik most veszik ki a vagyonrészüket készpénz vagy szolgáltatás formájában.

A jövő esztendő azonban kritikusabb lehet, hiszen akkor már közel 200 ezer embernek jár le a tízéves várakozási ideje. Ha az idei hozamok sem nyújtanak reálhozamot, akkor már érzékelhetően többen voksolhatnak a kivonulás mellett. A reálhozamok ismételt elmaradásának azonban a szakértők egybehangzó véleménye szerint alig van valószínűsége. A jegybank hétfői jelzésértékű kamatvágását követően továbbiakkal számolnak az elemzők, így ezzel előbb-utóbb kompenzálódhat az állampapírpiacra a tavalyi 600 bázispontos kamatemeléssel mért sokk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.