BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élénkülhet a megtakarítási kedv

Várhatóan növekszik az idén a lakosság megtakarítási kedve, hiszen csökken azoknak az aránya, akik nem kívánnak félretenni jövedelmükből - derül ki a GKI Rt. jelentéséből. A hitelek közül továbbra is a lakás célú és a gépjárműkölcsönöké lehet a fő szerep, ám a kihelyezés dinamikája vélhetően mérséklődik majd.



A fél évvel ezelőttihez képest tíz százalékponttal mérséklődött azoknak az aránya, akik semmilyen formában nem kívánnak félretenni, vagyis várhatóan növekszik a megtakarítási kedv 2004-ben - áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek a monetáris szféra idei első félévi fejlődéséről készített gyorsjelentésében. A jelentés szerint az éven belüli és az éven túli forintbetétek lesznek a meghatározó formák a forintbetétek allokációjánál, de a lekötött folyószámla- és a devizabetétek is népszerűek maradnak. Az egyéb megtakarítási formák közül a lakosság 31 százaléka említette az ingatlanbefektetést, de a másik három forma - vállalkozás, föld, ékszer, műkincs - is népszerűbbé vált az elmúlt három évben.

Az éven belüli forintbetétben takarékoskodók 52 százaléka továbbra is ezt a formát tünteti ki figyelmével, néhányan viszont a hosszabb lejáratú betétek felé fordulnak. A megtakarítási lehetőségek közül az éven túli lejáratú forintbetétbe és devizabetétbe fektetnek újra a legnagyobb arányban, és ugyanez a helyzet a vállalkozással rendelkezők körében is. A banki értékpapírok tulajdonosainak 48 százaléka választja ismét e formát. A kincstárjegyben takarékoskodók, valamint a lakás- és lekötöttszámla-tulajdonosok legnagyobb arányban ismét ezeket a megtakarítási formákat választják. A devizatulajdonosok körében továbbra is népszerű marad ez a forma, de 45 százalékuk ingatlanba is fektet.

A jelentés szerint a következő időszakban a lakás célú hitelezés mérséklődésére lehet számítani, és várhatóan csökken a gépkocsi és tartós javak vásárlási dinamikája is. Azok közül, akik már vettek fel bankhitelt, 15 százalék tervezi, hogy újra ehhez folyamodik, viszont a hitellel nem rendelkezőknek csak három százaléka tervezi kölcsön felvételét. A megtakarítók 22 százaléka vett már fel, és 6 százaléka szeretne továbbihoz jutni. Az összes várható hitelfelvevő 38 százaléka megtakarító lesz, amely a GKI szerint valószínűsíthetővé teszi azt is, hogy félretett pénzükhöz hozzányúlnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.