BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eredményjavulás az Ersténél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Erste Bank és a Postabank egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtott 2004-ben, és a csoportszintű eredmény idén is pozitív előjelű lesz. Az integráció folytatódik: ez év végére kialakul a fiókhálózat egységes arculata, és két hónapon belül nyilvánosságra hozzák az egyesülő Erste és Postabank új nevét is.

Az Erste Bank konszolidált mérlegfőösszege - a nemzetközi számviteli szabványok szerint - megközelítette az 544 milliárd forintot, az adózott nyereség pedig több mint 3,8 milliárdot ért el - közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Kisbenedek Péter vezérigazgató. A Postabank 454 milliárd forintjával a csoport konszolidált mérlegfőösszege ezermilliárd forint közelébe emelkedett.

Az egyesülésből származó költségek miatt a Postabank 5,2 milliárdos veszteséget könyvelt el tavaly, amelyek nélkül az adózás előtti eredmény 272 millió forint lett volna. Kisbenedek szerint figyelemre méltó, hogy az IFRS szerinti, tőkearányos nyereség - tartalék nélkül számítva - átlépte a 20 százalékos határt az Ersténél. A vezérigazgató arra számít, hogy a két, fuzionált bank idei, IFRS szerinti eredménye - a céltartalékokat is figyelembe véve - pozitív lesz.

Tájékoztatása szerint a konszolidációs folyamat jól halad: év végére a teljes fiókhálózat nagyjából megfelel majd az Erste-standardoknak, és rövidesen - előreláthatólag két hónapon belül - döntés születik majd az új névről is. Kisbenedek közölte: a konkurens hitelintézetek egy része élénk érdeklődést tanúsít a fiókhálózat megújításánál feleslegessé váló egységek iránt, amelyek száma 35-40-re tehető. (A felszabaduló fiókok között egyaránt van bérlemény és saját tulajdonú ingatlan is.)

Az átalakítás után nagyjából 145 fiókos hálózat alakul ki, amelyet az "üresen" maradt területek lefedésére további, nagyjából 20 egységgel bővítenek. A munkaerő-racionalizálás szintén megfelelő ütemben halad: a csoportszintű létszám a folyamat végére 2400 körülre csökken, amelyből a banki alkalmazottak száma 2150-re tehető. A Magyar Postával folynak az egyeztetések arról, hogyan lehetne többet kihozni - természetesen mindkét fél stratégiájába illeszkedő módon - a kapcsolatból.

Az Erste Bank és a Postabank március 30-án rendkívüli közgyűlést tart, amelyen a két hitelintézet részvényesei döntenek a bankok egyesítéséről, az egyesülés módjáról és az egyesült társaság formájáról. Az éves rendes közgyűléseket április 30-án tartják, amelyeken a részvényesek elfogadják a tavalyi üzleti jelentést, illetve beszámolót, és döntenek az idei üzletpolitikai célkitűzésekről is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.