Mérséklődő hozamok
Az elmúlt hét cammogása után átütő erejű hozamesést ugyan a hétfői kereskedelem sem hozott, a referenciahozamok azonban több lejáratra is 10 bázispontot meghaladó mértékben estek a hét első napján. A legnagyobb, 16 bázispontot elérő mértékű csökkenést a 10 éves futamidő hozta, ezt 13 bázisponttal az 5 éves lejárat követte. Elérte a 10 bázispontos teljesítményt az 1 éves hozam is, a többi éven belüli lejárat azonban ennél kisebb mértékű csökkenést mutatott. A 3 hónapos referenciaráta 6, a 6 hónapos pedig 9 bázisponttal mérséklődött. A héten aukcióval is érintett 3 éves lejáratnak 7, a 15 éves hozamnak pedig 5 bázispontot sikerült lefaragnia pénteki zárószintjéből.
A forinterősödés múlt hét eleji beindulása óta ez volt az első alkalom, hogy a hozamszint is nagyobb mértékben változott, bár az elmozdulások mértéke még így sem kimagasló mértékű. A befektetői bizalom erősödésére utalna az ennél nagyobb volumenű tőkebeáramlás a végbefektetők irányából.
A héten három hónapos diszkontkincstárjegyeket aukcionál az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), csütörtökön pedig a hároméves kötvények kerülnek terítékre. A HVB Jelzálogbank tegnap zárt körben értékesített 4,5 milliárd forintnyi jelzáloglevelet - tette közzé a hitelintézet. Az FHB Rt. hétfőn közel 20 milliárd forintnyi jelzáloglevél zártkörű forgalomba hozatalát jelentette be.


