BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mol: kedvező a környezet

A Mol-csoport 11-13 millió tonnás évi finomítói kapacitását idén teljes egészében le tudja kötni, sőt még importálniuk is kell készterméket és alapanyagot. Horváth Ferenc, a Mol termékelőállítási és kereskedelmi üzletágának ügyvezető igazgatója egy tegnapi sajtótájékoztatón úgy vélte: az olajipari vállalatok számára inkább kedvező a helyzet, s a tavalyi magas árrések is fennmaradhatnak a finomításban. A motorbenzinek kiskereskedelmi ára meglátása szerint 225-250 forint között, míg a gázolajé 200-225 forint között mozoghat 2004-ben.

A világ kőolaj-felhasználása várhatóan 2 százalékkal nő 2004-ben, amit főként az amerikai és az ázsiai piacok generálnak. Így a naponta felhasznált kőolaj mennyisége 1,5-1,6 millió hordóval emelkedhet 2004-ben, s elérheti a 80,5 millió hordót naponta.

A kőolaj ára a tavalyi 22-28 dolláros sáv helyett vélhetően a 27 és 31 dollár között fog mozogni, aminek egyik legfőbb oka a dollár árfolyamának gyengülése. Bár még hivatalosan senki sem jelentette ki a tavalyi sáv megemelését, több jel is arra mutat, hogy a nagy olajtermelő országok a magasabb árat tartják reálisnak 2004-re - közölte az igazgató. Az üzemanyagok is várhatóan drágábbak lesznek a tavalyinál. Az árak inkább a motorbenzineknél haladják meg a tavalyit, mivel ebből alacsonyabbak a készletek.

Magyarországon a motorbenzineknél 1-2 százalékos, míg a gázolajnál 3 százalékos áremelkedéssel számolnak 2004-ben. Tavaly a gázolajfogyasztás 2 százalékkal emelkedett a magyar piacon, míg a motorbenzineké stagnált. A motorbenzin-fogyasztás növekedéséhez az idén az is hozzájárul, hogy a Mol reményei szerint csökken a tavaly 50-60 millió literre becsült benzinturizmus. A környező országokban ugyanis emelkedett az adótartalom, így közeledtek a benzinárak a magyarországihoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.