Nagyot estek a hozamok
Bár a jegybanki politika változó hangneme még nem fejtette ki teljesen a hatását, a hétfői 25 bázispontos kamatcsökkentésre máris nagyobb ütemű hozameséssel reagált a másodlagos állampapírpiac. A lépés váratlanul érte a piaci szereplőket, annak kihatása a közeli jövőre pedig egyelőre kérdéses. Elképzelhető, hogy további nagyobb ütemű hozamcsökkenést és kamatcsökkentési várakozásokat eredményez majd a hétfői lépés, bár a jegybank célja vélhetően részint ennek elkerülése volt. A referenciagörbe valamenynyi lejáratra lejjebb tolódott 5 és 19 bázispont közötti mértékben.
A legnagyobb esést rögtön két lejárat is teljesítette: az 1 és 3 éves hozamok egyaránt 19-19 bázisponttal mérséklődtek. Ezeket 17 bázisponttal az 5, 12 bázisponttal pedig a 10 éves futamidők követték. A többi éven belüli lejárat elmozdulása már 10 bázisponton belüli maradt: a 3 havi hozam 7, a 6 hónapos pedig 9 bázispontot esett. A legkisebb, 5 bázispontos elmozdulás a 15 éves lejáraton következett be.
A héten három diszkontkincstárjegy-aukciót tart az Államadósság Kezelő Központ. Az első, 3 hónapos kibocsátásra ma kerítenek sort: a meghirdetett mennyiség 30 milliárd forintos lesz. Szerdán 6, csütörtökön pedig a 12 hónapos lejárat következik: itt a felkínált mennyiségek 30, illetve 35 milliárd forintosak lesznek.


