BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem fizet osztalékot a Brau

Nem javasolja osztalék fizetését a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. igazgatósága az április 22-én összeülő közgyűlésnek, a 2,7 milliárd forintos adózott eredmény egésze az eredménytartalékba kerülne - derül ki a társaság közgyűlési tájékoztatójából. A vezetőség ilyen irányú javaslata szakít a társaság hagyományosan magas osztalékfizetési politikájával: az ebből a szempontból jó megtérülést biztosító Brau-részvények a korábbiakban jellemzően 15-16 százalék körüli osztalékot fizettek. Az, hogy a végső döntés mi lesz, néhány igen fontos jogi kérdésre adott válaszon is múlik.

Tavaly ősszel az Amstel Sörgyár Rt. vételi ajánlatot tett a Brau Union Rt. részvényeire, amely azonban a hatályos jogszabályokat sértő elemet is tartalmazott, így a pénzügyi felügyelet annak helyesbítésére és 1 millió forintos bírság megfizetésére szólította fel a társaságot. Az immáron már megfelelő ajánlat mellett az ajánlattételi időszak megnyílt, később azonban a határozat bírói úton történt megtámadásával fel is függesztődött. Ennek az átmeneti helyzetnek az eredménye többek között a szavazati jogok rendezetlensége: azt, hogy ki gyakorol majd döntő befolyást a közgyűlésen, feltehetőleg komoly jogi vita előzi meg. A társaság kisrészvényesei a korábbiakban rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték, a győri cégbíróság azonban úgy vélte, hogy az Amstel Sörgyár szavazati joga - jóllehet az teljességében nem gyakorolható -, mégsem mellőzhető. Mindezen vitás kérdések megválaszolása tehát a közgyűlés idejére, illetve az azt közvetlenül megelőző hetekre marad.

Választ arra a kérdésre, hogy miért szakad meg a Brau osztalékfizetési hagyománya, a társaság vezetésétől nem kaptunk. Mindazonáltal feltételezhető, hogy mindez az Amstel kvázitulajdonosi státusának tudható be, a holland tulajdonos ajánlata benyújtásakor ugyanis már számított a 2003-as teljesítmény után járó osztalékra. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.