BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lesz Mol-PKN fúzió?

Egyre kisebb esélye van a Molnak, hogy egyesüljön a lengyel olajtársasággal, a PKN-nel. A lengyel helyettes kincstárügyi miniszter szerint ugyanis el kell halasztani a fúziót. A lengyelek rosszabbul járhatnak, ha elmarad az egyesülés.

A helyettes lengyel kincstárügyi miniszter, Tadeus Soroka szerint egyelőre nem lehetséges a Mol és a PKN közötti egyesülés, mivel jelenleg a Mol tőkeértéke a nagyobb, és ez számukra nem kifizetődő - írja a Bloomberg. A magyar társaság továbbra sem nyilatkozik, a vezetés ugyanis tartja magát ahhoz, hogy április végéig, a tárgyalások befejezéséig nem bocsátkoznak részletekbe - mondták a cég sajtóosztályán. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató néhány napja annyit azért közölt, hogy április végén mindenképpen lezárják a tárgyalásokat.

A helyettes kincstárügyi miniszternek két héten belül ez már a harmadik olyan nyilatkozata volt, amely a Mol és a PKN közötti egyesülés elhalasztására utal. Tadeus Soroka két hete azt mondta, hogy először a három dél-lengyelországi finomítóval megerősített Lotos csoporttal kell összevonni a PKN-t. Az így létrejött lengyel vállalat pedig már tehetne fúziós ajánlatot a Molnak, vagy más közép-európai olajcégnek. A helyettes kincstárügyi miniszter pár nappal később már bírálta is a Molt, mivel szerinte nincs kezdeményező szándéka a magyar olajtársaságnak. Ez persze nehezen értelmezhető, hiszen a Mol a lengyel olajtársasággal folytat tárgyalásokat, s nem a kormánnyal, bár a kormánynak valóban van 28 százalékos részesedése a PKN-ben. Ráadásul az együttműködési tárgyalások megkezdéséről szóló szerződés aláírásakor még támogatásáról biztosította a két céget a lengyel miniszterelnök, Leszek Miller, igaz, ő azóta lemondott.

A Mol tőkeértéke jelenleg 3,6 milliárd dollár, míg a PKN-é 2,5-3,0 milliárd dollár között mozog - mondta a Világgazdaságnak Miró József. Az elemző úgy látja, a lengyelek szerint nagyon sokat ér a PKN, a Mol azonban nem hajlandó ennyit fizetni érte. Az egyesülés elmaradásával viszont a PKN jár rosszabbul, mert a céget saját piacán fogják támadni, északról az orosz Jukosz, míg délről a Mol csoporthoz tartozó Slovnaft. Miró József azt is kiemelte: a Mol és PKN között zajló tárgyalások rengeteg bizonytalanságot tartalmaztak, amit csak fokozott a lengyel kormány válsága, ezért a Mol árfolyamára kedvező hatással lehet a tárgyalások befejezése.

A Mol és a PKN tavaly novemberben írt alá megállapodást arról, hogy tárgyalnak a lehetséges együttműködésről. A szerződésben a kereszttulajdonlás mellett a fúzió és egy közös cég létrehozásának lehetőségét vázolták fel, Miró József szerint azonban inkább "leánykérésről" volt szó a Mol részéről.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.