Nem mozdult a forint
Napközben egy röpke pillanatra 250 forint alatt is járt az euró, délutánra azonban keddi szintje közelében stabilizálódott árfolyama a bankközi devizapiacon. A forint 11,04 százalékos pozíciója megegyezett keddi értékével.
Az euró árfolyamának szélső értékei 252,10 és 249,75 forintosak voltak, utóbbit a nap közepén érte el az uniós fizetőeszköz. A piacon arra számítanak, hogy a kurzus a hét további részében is 250 forint környékén maradhat.
A dollár ismét erősödni tudott a nemzetközi piacokon, és ez a forinttal szemben is éreztette hatását. A zöldhasú árfolyama tegnap közel 2 egységgel erősödött: délután a jegyzés 206,10/206,30 forinton állt.
A likviditás szűkülésének jelei mutatkoznak továbbra is a bankközi forintpiacon, az overnight ráta így 12,40-ról 13 százalék közelébe ugrott. A hosszabb lejáratokon 20 bázispont körüli emelkedés következett. A piac kedden az alapkamat-emelésre 80-90 bázispontos kamatemelkedéssel reagált.
Igazolható módon erősödött tegnap a jen a dollárral szemben: szerdán nem pusztán a befektetők lelkesedése, hanem a japán államadósság felminősítése is ösztönzőleg hatott az árfolyamra. A dollár jegyzése ennek hatására 106,76-ról 106,24 jenre változott a délutáni órákra.
Az euró kedden megkezdett lejtmenetét folytatta tegnap is a nemzetközi piacokon, az uniós deviza pályáját most azonban az Európai Központi Bankkal (EKB) szemben éleződő kamatcsökkentési várakozások határozták meg. Jean-Claude Trichet elnök tegnap úgy nyilatkozott, hogy szükség esetén a bank nem habozik majd felülvizsgálni korábbi makrogazdasági prognózisát. A lépésre most elsősorban a lakossági fogyasztás stagnálása miatt kerülhet sor.
Az EKB emellett irányadó kamatszintjének csökkentéséről is határozhat áprilisi ülésén; a régió így elvesztené a tengerentúli alapkamatszinttel szemben ma meglévő 1 százalékos előnyét. Az euró árfolyama 1,2339-ről 1,2215 dollárra változott.


