Nem tágítanak a Baumag-tagok
A Baumag Stratégiai Fejlesztési Szövetkezet mintegy 400 tagja tüntetett a hét végén a Parlament előtt. Patyi István, a befektetők képviselője, a szövetkezet ellenőrzési bizottságának tagja szerint a Baumag mintegy 18 ezer befektetőnek tartozik összesen 40 milliárd forinttal. Annak érdekében, hogy jogos igényüket érvényesítsék, petíciót is megfogalmaztak, amelyben kérték a Baumag vagyonának azonnali, teljes körű lefoglalását, a szövetkezethez állami felügyelőbiztos kinevezését, valamint a felelősök megbüntetését.
A Baumag elnöke, Balázs László eleinte még úgy nyilatkozott, hogy a társaság 70 milliárd forintos vagyona elegendő fedezetet nyújthat a tagok követelésének kifizetésére. Későbbi megnyilatkozásaiban azonban a vagyon folyamatosan zsugorodott.
Patyi közölte: három neves ügyvédből álló team alakult, amely, ha a károsult befektetők úgy döntenek, hogy bírósághoz fordulnak, képviselni fogja az érdekeiket. Problémát okoz, hogy az ügyvédek a mintegy 40 milliárd forintos perérték 3 százalékát kérik munkadíjként, ami 1,2 milliárd forintot tesz ki. Ennek az összegnek a felét előre kérik, míg a másik felét a per lezárta után, ami nem függ attól, hogy megnyerik-e azt, vagy sem. Ezért a befektetők szeretnék elérni, hogy munkadíj helyett sikerdíjban állapodjanak meg, amelyet csak pernyerés esetén kellene kifizetni.


