BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénteken már fordulat

Az elmúlt hétre kiveszett a lendület a hazai kötvénypiacról: a hozamcsökkenés megállt, és napról napra 5-7 bázispontos hozamemelkedés következett. A referenciagörbe ezzel az irányváltással a forintpiaci folyamatokat tükrözte vissza, bár az utóbbi irányzék szempontjából nagyobb változatosságot mutatott.

Elemzők úgy látják, hogy az instabilitásért felelős legfőbb tényező továbbra is a végbefektetők hiánya: még a két hete tapasztalt dinamikus forinterősödés sem volt elegendő az érdeklődésük felkeltéséhez.

Az első, ismét hozamcsökkenést hozó kereskedési nap a pénteki volt, ekkor a referenciagörbe már valamennyi lejáratra 7-14 bázispont közötti lemorzsolódást produkált. A legnagyobb mértékben a 3, a legkisebb ütemben pedig a 15 éves futamidő csökkent.

A vásárlási kedv átmeneti megingását mutatták az aukciós eredmények is: a korábbi több mint kétszeres túljegyzéseket most arányában szerényebb érdeklődés követte. A három hónapos aukción másfélszeres túljegyzés adódott, minimális hozamemelkedéssel, egyedül a 10 éves papír esetében mutatkozott a felajánlott mennyiség dupláját elérő kereslet. A aukciós átlaghozamok az 5 és 10 éves kibocsátáson estek a legnagyobb mértékben, ez azonban csak felzárkózás volt az elmúlt három hét hozamcsökkenései után.

A héten 3, 6 és 12 hónapos diszkontkincstárjegyeket aukcionál az Államadósság Kezelő Központ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.