BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Együttműködne a cseh és a szlovák tőzsde

A tervek szerint hamarosan a prágai és a pozsonyi tőzsdén is lehet majd kereskedni mind a cseh, mind pedig a szlovák vállalatok részvényeivel - jelentette be Pavel Hollman, a cseh börze főtitkára. Az együttműködés keretében mindkét parketten üzletelhetnek a két ország megfelelő jogosítvánnyal rendelkező brókerei. Az előkészületek már folynak, a tervek szerint a jövő évtől indulhat az új piac, amely Hollman szerint alapjául szolgálna egy későbbi, közép-európai tőzsdének. Mindazonáltal a cseh és szlovák tőzsde nem tervez egyesülést, Prága és Pozsony önállósága megtartása mellett felügyelné az egyesült piacot. (VG)



Megafúzió készül a sörpiacon?

A The Wall Street Journal információi szerint fúziós tárgyalások kezdődtek az Interbrew és a brazil Ambev között: amennyiben a két cég ténylegesen összeolvadna, a világ legnagyobb sörgyártó társasága jöhetne létre a frigyből. A fúzió összértéke 23 milliárd dollár lenne, az egyesített társaság termelése pedig 10 százalékkal haladná meg a jelenlegi piacvezető Anheuser-Busch teljesítményét. A szkeptikusok szerint az Interbrew egy darabig leállt a felvásárlásokkal, a hír mellett érvelők ugyanakkor kiemelik: a brazil sörtermelés kétharmadát biztosító társaság különösen vonzó lehet az Interbrew számára, ugyanis a dél-amerikai sörfogyasztás folyamatosan bővül. (VG)



Védelem jár az auditoroknak?

Az elmúlt évek botrányai óta az auditálócégek óvatosabbak: félnek a csalódott befektetőktől, akik több milliárd dollárra perelhetik őket. Az American Assembly javaslata szerint a legszigorúbb standardoknak is eleget tevő, de a közvélemény bizalmát elvesztő auditorok védelemre szorulnak - tudósított a Financial Times. Szerintük olyan intézkedésekre van szükség, amelyek ilyen esetekben megvédik a cégeket a jogi következményektől. A javaslat szerint nemcsak a legjobb cégekre kell a védelmet kiterjeszteni, hanem azokra is, amelyek a kockázatos vállalkozások vizsgálatakor körültekintően járnak el. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.