BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új vezérről is dönthet a Forrás-közgyűlés

A Forrás Rt. április 28-án tartja éves rendes közgyűlését, ahol akár az új vezérigazgató személyéről is dönthetnek a tulajdonosok - tudtuk meg Thurzó Csabától, a cég kapcsolati igazgatójától. Patonai József elnök-vezérigazgató 2003. végi halála óta az igazgatóság intézi a cég operatív ügyeit.

Az igazgatóság korábban pályázatot írt ki az új vezérigazgató személyére, azt azonban nem hozzák nyilvánosságra, hogy kik pályáztak, és arról sincs információ, hogy az igazgatóság mikor nevezi meg a jelöltet. A cég alapszabálya szerint azonban a vezérigazgató kötelezően tagja a társaság igazgatóságának is. A közgyűlési meghívóban ezért kapott helyet az igazgatósági tag megválasztásának lehetősége is.

Az igazgatóság osztalékjavaslatáról legkésőbb a közgyűlést megelőzően 15 nappal kapnak tájékoztatást a részvényesek - mondta Thurzó Csaba. A cég likvid vagyona a 2003. évi gyorsjelentés alapján 8,5 milliárd forint körül van.

Mint Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének (Tebész) elnöke kérdésünkre elmondta: a közgyűlésen olyan osztalékkifizetést szeretnének elérni, ami kárpótolja a befektetőket a részvények árfolyam-alakulásáért. Végleges álláspontjukat azonban csak a törzsrészvényekre ajánlott osztalék ismeretében alakítják ki. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.