BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyes évet záró angol biztosítók

Többéves gyendélkedés után az angol biztosítási piac kezd magához térni - derült ki múlt héten, amikor a piacvezető Aviva közzétette a tavalyi előzetes mérlegadatokat. A biztosító üzemi eredménye éves viszonylatban 6 százalékkal 1,9 milliárd fontra nőtt, a részvényesek így 5 százalékkal magasabb osztalékra számíthatnak. A második legnagyobb szereplő, a Prudential azonban gyenge évet zárt: nyeresége 27 százalékkal csökkent, így az első világháború óta először 40 százalékkal esett az osztalékráta. A gyenge évek hátterében a Handelsblatt szerint a tőzsdei részvényárfolyamok esése áll, az angol biztosítók befektetéseiben ugyanis - német versenytáraikkal ellentétben - a részvényekre semmilyen előírás nincs. A közelmúltban több szereplő is csökkentette ezek arányát, de például a Standard Life-nál az még mindig meghaladja az 50 százalékot. A részvények árának csökkenése miatt negyedére csökkentek az ügyfeleknek történő kifizetések, ez pedig bizalomvesztést, a szektor eladásainak visszaesését eredményezte. Ez a probléma vezetett oda, hogy az angol biztosítók üzleteinek nagy része külföldi: az összes forgalomnak csupán egyharmadát bonyolítják Angliában. Az Aviva legnagyobb külföldi partnerei a holland ABN Amro és az olasz Unicredito Italiano. Forgalmának 40 százaléka az EU-n belül bonyolódik le, így eredményének egyharmada az erős eurónak köszönhető. A 2001-ben alakult, 59 000 főt foglalkoztató Aviva-csoport a tervek szerint a jövőben Európában és Ázsiában fog terjeszkedni. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.