BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

E.On lesz az Édászból is

Újabb eredményes évet zárt az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt., amely 8 milliárd forint adózás előtti, illetve mintegy 6,2 milliárdos adózott eredményt ért el 2003-ban. Az áramszolgáltató értékesítésből származó nettó árbevétele meghaladta a 119,8 milliárd forintot tavaly, ez 6,6 százalékkal nőtt 2002-höz képest - hangzott el tegnap a társaság éves rendes közgyűlését követő sajtótájékoztatón.

Künszler Béla, az Édász Rt. ügyvezető igazgatója elmondta: a 2003-as eredményük 1,5 milliárddal több az egy évvel korábbinál. A javulás mögött elsősorban a hatékony költséggazdálkodás és az értékesítési nettó árbevételnövekedése áll. Az Édász a 10 ezer forint részvénynévértékre vetítve 13,3 száza-lékos, tehát részvényenként 1330 forint osztalékot fizet, ami a tegnapi árfolyam alapján 9,5 százalékos osztalékhozamnak felel meg.

A társaságnál 2003-ban 14,1 százalékkal csökkent az értékesített villamos energia mennyisége, ezen belül a veszteség a kisfogyasztói körben 0,05 százalékos, míg a nagyfogyasztók esetében 21,5 százalékos volt.

A közgyűlés foglalkozott a társaság névváltoztatásával is. Az ügyvezető igazgató elmondta: miután 2002 decemberében a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta az Édász Rt. integrációját az E.On holdingba, ezen integráció része a társaság névváltozása is. Az áramszolgáltató ez év július elsejétől E.On Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. néven szerepel. A cégvezetés szerint a fokozatosan megnyíló árampiacon a közös márkanév használata és az egységes piaci fellépés a várakozások szerint erősíti a győri központú társaság versenyképességét. Az Édász tavaly több mint 17 milliárd forintot fordított beruházásokra, ebből mintegy 16 milliárd műszaki fejlesztéseket szolgált. Az idén ettől valamelyest elmarad a tervezett beruházások értéke. (LR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.