Előrehaladott tárgyalásokat folytat az OTP Bank a török tulajdonban levő román Robank megvételéről, Londonban már a vétel technikai részleteit egyeztetik - írja piaci forrásra hivatkozva keddi számában a Magyar Hírlap. Wolf László, az OTP Bank akvizíciókért felelős vezérigazgató-helyettese a Robank megvásárlásával kapcsolatban annyit mondott, azt kissé nehezíti, hogy a napokban meghiúsult a Banca Tiriac eladása, amelyre a Bank Austria Creditanstalt és a görög Piraeus Bank tett ajánlatot, és az osztrák Volksbank is jelezte érdeklődését.

Ion Tiriac, az egykori teniszcsillagból lett román bankár azonban úgy döntött, mégsem adja el 67,5 százalékos többségét a Banca Tiriacból, amelynek mérlegfőösszege tavaly év végén 499 millió eurónak felelt meg, és 19,4 milliónak megfelelő adózott eredményt jelentett tavalyról. Tiriac lépése nyilvánvalóan még csábítóbbá teheti a görögök számára a még mindig eladó Robankot, ami a bank árát felverheti. (VG)