BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Financial Times:Jaksity György az elitben

A Financial Times - európai terjeszkedésének 25. évfordulójára - egy listát állított össze, amelyen a kontinens 25 fiatal vezető üzletemberét sorakoztatta fel. A lap szerint, többek között, tőlük függhet Európa üzleti életének jövője, így rajtuk múlik az is, hogy az öreg kontinens - rácáfolva kritikusaira - tud-e újítani, vagy az Egyesült Államok és az ázsiai kistigrisek mögé szorul a globális versenyfutásban.

A listán egyetlen magyarként Jaksity György neve szerepel, aki jelenleg a Budapesti Értéktőzsdének, valamint hazánk egyetlen független brókercégének, a Concorde Értékpapír Rt.-nek elnökeként tevékenykedik. A Financial Times a 38 éves szakember eddigi eredményeit illetően kiemelte, hogy segédkezett a legnagyobb állami tulajdonnal bíró hitelintézet, a Postabanknak az előzetes várakozásokat jelentősen meghaladó áron történő eladásában. Emellett megemlítette A pénz természete című könyvét is, amelyet tavaly decemberben adtak ki. A lap kitért arra is, hogy Jaksity ugyan alkalmas lenne a kormányzati szerepre, egyelőre mégsem törekszik erre. A BÉT elnökét idézve ugyanis: "Senki nem emlékszik, ki kormányozta Athént 2000 évvel ezelőtt, a kor legnagyobb filozófusait azonban mindenki ismeri."

A Financial Times által öszszeállított listán a magyar szakember olyan üzletemberek előkelő társaságában szerepel, mint Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója, Edouard Michelin, a Michelin főnöke, Wolfgang Bernhard, a DaimlerChrysler igazgatóságának legfiatalabb tagja, Riccardo Ruggiero, a Telecom Italia Wireline vezére vagy Mathias Döpfner, az Axel Springer vezérigazgatója. (PG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.