BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pannonplast: vezetői ösztönzés

Vezetői részvényopciós program bevezetéséről is szavazniuk kell a részvényeseknek a Pannonplast április 29-i közgyűlésén, míg az alapszabály-módosítások között tőkeemelés, illetve sajátrészvény-vásárlás is szerepel.

A részvényesek és a társaság vezetése érdekeinek harmonizálására a Pannonplast igazgatósága vezetői részvényopciós program bevezetését javasolja az április 29-i éves közgyűlésen. A kedvezményezettek között a társaság igazgatósági tagjai és a felső vezetés szerepel - derül ki a cég tegnap publikált közgyűlési előterjesztéséből. A három üzleti évre szóló programban szerezhető opciók száma évente nem haladná meg a kibocsátott részvénymennyiség 3,33 százalékát és az évi 140 ezer részvényt.

Az opciós programban a kedvezményezettek 1500 forintos árfolyamon vásárolhatnak a társaság saját papírjaiból, amennyiben az auditált és közgyűlés által elfogadott konszolidált, nemzetközi számviteli elvek szerinti EBITDA (értékcsökkenés nélküli üzemi eredmény) az idén legalább 3,5, jövőre 4, 2006-ban pedig 4,5 milliárd forintot tesz ki. A terv teljesítésével legkorábban a 2005-ös beszámoló elfogadásakor, legkésőbb a 2007-es éves jelentés jóváhagyásakor nyílhatnak meg az opciók, amelyek 3 évig gyakorolhatók.

Az igazgatóság indítványa alapján a következő öt évben a jelenlegi 421 millió forintos alaptőke közel ötszörösével, azaz 2,1 milliárd forinttal emelhető igazgatósági hatáskörben. Az igazgatóság felhatalmazást kér a közgyűléstől arra is, hogy a vezetői részvényopciós program végrehajtása, az optimális tőkeszerkezet kialakítása, valamint a részvényárfolyam-karbantartás céljából 2004. április 29-étől a 2005-ös rendes közgyűlésig saját részvényeket vásárolhasson az alaptőke maximum 10 százalékáig. A vételi árfolyam nem lehet alacsonyabb, mint 1000 forint, és nem haladhatja meg a 3475 forintot.

A közgyűlés napirendjén személyi kérdések is szerepelnek. Az igazgatóság Illéssy János volt vezérigazgató posztjára, illetve a még betölthető további helyekre a közgyűlésen tesz személyi javaslatot. A módosított alapszabály értelmében egyébként az igazgatóságnak többségében független igazgatósági tagokból kell állnia. Változás lesz a felügyelőbizottságban is: a Martényi Csabáné lemondásával megüresedett helyre, illetve a további üres felügyelőbizottsági helyekre szintén a közgyűlésen hangzanak el személyi javaslatok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.