BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Petrom: partnerséget ajánl a Mol

Nem adott be kötelező érvényű pályázatot a Mol a román Petrom olajtársaságra, e helyett tárgyalási készségét ajánlotta fel partnerségre. A román gazdasági miniszter azt közölte: a privatizáció befejezéséig nincs részvénycserére lehetőség. Okos ajánlatot adott be a Mol, még ha ezzel kockáztatta is, hogy kizárják a privatizációból - mondta Miró József, a Cashline elemzője.

A Mol a Petromnak tett partnerségi ajánlatát azzal indokolta, hogy a két vállalat kultúrája közötti hasonlóságok, a földrajzi közelség, az egymást kiegészítő érdekeltségek mellett a két vállalatban meglévő szakértelem különösen indokolttá tenne egy stratégiai együttműködést.

A Mol ezért a valódi partnerséget részesíti előnyben az egyszerű kivásárlás helyett. Ráadásul a két cég közötti erős partnerség létrehozását erősíti, hogy az mindkét fél számára értékes alternatíva, szemben a jelenle-

gi privatizációs menetrenddel, amely azt eredményezné, hogy a legértékesebb román társaság fölötti teljes ellenőrzést eladják.

Nem pénzügyi okai vannak annak, hogy a Mol nem adott be kötelező vételi ajánlatot a román cégre - mondta el a Világgazdaságnak Lukács Bea, a társaság szóvivője. Az ajánlatot a lengyel PKN-nel egyetértésben tette meg a Mol - fűzte hozzá.

Miró József úgy látja, hogy a Mol ajánlatát nagyon okosan gondolták ki. Az elemző szerint ugyanis egyrészt a nagyobb bevétel reményét csillogtatták meg a román kormánynak, másrészt a magyar cégnek politikai okok miatt kivásárlásra amúgy sincs komoly esélye Romániában. Miró József szerint a jelenlegi privatizációs kiírás alapján összesen 1 milliárd dollárhoz juthat a román kormány, míg a Mol ajánlata esetén a második körben egy minőségileg feljavított vállalat többségi részesedésének értékesítése akár további 200 millió dollár többlethez juttathatná Romániát.

A Mol ugyanis úgy képzeli el a két cég jövőjét, hogy először egy jelentősebb kezdeti tőkenövelésre lenne szükség a Petrom kiterjedt beruházási programjának finanszírozására. Emellett erős integrációt hoznának a román olajtársaság piaci pozíciójának támogatására és a párhuzamos működés elkerülésére. Ugyanakkor a Mol valós értéket fizetne a Petrom első körben meghirdetett 33,34 százalékos részvénycsomagjáért, és kölcsönös tulajdonosi viszonyokat alakítanának ki a partnerség külső és belső elfogadtatásának erősítésére. A Mol részéről azt is megjegyzik azonban, hogy ha a román kormány kizárja a közvetlen tárgyalások lehetőségét, továbbra is megfontolják az ajánlattételt a jelenlegi privatizációs folyamatban.

Összesen hárman adtak be ajánlatot a román olajcégre, ebből viszont csak az osztrák OMV felel meg mindenben a kiírásoknak - mondta a tenderbontást követően Dan Popescu román gazdasági miniszter. Dan Popescu a Mol ajánlatára azt közölte: részvénycsere nem lehetséges, míg a Petrom privatizációja be nem fejeződik, a magánosítást ugyanis stratégiai befektető érdekében indították el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.