BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rába: segített a pénzügyi profit

A Rába Rt. a tavalyinál lényegesen jobb, 2,732 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta 2004 első negyedévét, ami egyedül a 4,877 milliárdos pénzügyi eredménynek köszönhető. Az első három hónapban a cég mindössze 1,1 százalékkal tudott javítani árbevételén, miután a hazai eladások mintegy 15 százalékos visszaesését az export 12 százalékos gyarapodása kísérte. Ez utóbbi egyedül a nyugat-európai eladásoknak köszönhető (közel 40 százalékkal nőtt a kivitel), a többi piacon ugyanis stagnálást lehetett tapasztalni.

A cég ugyanakkor optimista az elkövetkező negyedéveket illetően: az észak-amerikai teherautó-piacon 2003 végétől elindult fellendülés a Rába április-júniusi értékesítési számaiban mutatkozik meg. A FÁK piacain az okozhat fellendülést, hogy az orosz RuspromAvtóval, a legnagyobb orosz buszgyárakat tömörítő társulással a Rába együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá. Belföldön azonban a Suzuki-megállapodás hatása csak később, zömmel 2005-től jelentkezik, míg a katonai tender kiszállításai a második fél évre tolódtak el.

Bár költségmegtakarításról számoltak be, az első negyedévben elért 1,817 milliárd forintos üzemi veszteség több mint 7 százalékkal haladja meg a bázist. A mínuszt a pénzügyi eredmény kompenzálta, amely teljes egészében a határidős devizaügyletekből származott. Az év végi átértékelések - nem realizált - eredménye 2,157 milliárd forintot hozott, míg a 2003. végi hedge nem realizált veszteségére képzett tartalékot az első negyedévben feloldották, amely a pénzügyi profitra 2,576 milliárdos pozitív hatással volt. A gyorsjelentés ugyanakkor rámutat: hasonló mértékű eredmény megjelenésére az idén már nem lehet számítani. Dollárban mérve a Rába Futómű Kft. forgalma az első negyedévben 23,9 millió dollár volt, ami 31 százalékos bővülést jelent, ennek ellenére az üzletág üzemi vesztesége 1,3 milliárd forint fölött maradt. A vezetés szerint a második negyedévben a forgalom 26 millió dollár fölé nőhet.

Nem sikerült jelentősen csökkenteni az üzemi veszteséget az alkatrészüzletágban sem: a 6 százalékos eladásbővülés ellenére a veszteség alig marad el a 200 millió forinttól. Ám ezt követően nyereséges gazdálkodást ígérnek.

Nem épp a tervekbe vetett bizalmat erősíti ugyanakkor, hogy a második legnagyobb tulajdonosnak számító Wallis (Rába Investments Ltd.) részesedése az első három hónapban 8,02-ról 5,47 százalékra mérséklődött. (FB)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.