BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Románia elszánt BCR-ügyben

Románia csak akkor ad el további 25 százalékos részesedést az állam legnagyobb hitelezőjeként nyilvántartott Banca Comerciala Romana (BCR) hitelintézetből, ha a másik két tulajdonos, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), illetve a Világbank fejlesztési részlege, az IFC is előzetes jóváhagyását adja

az ügylethez - nyilatkozta a Bloombergnek Mihai Tanasescu román pénzügyminiszter. Utóbbi két intézménynek együttesen 25 százalékos tulajdonrésze van a BCR-ben, amelyhez - mintegy 222 millió dollárért - annak eredményeként jutottak hozzá, hogy a kormánynak nem sikerült vevőt találnia a hitelintézetre 2002-ben és 2003-ban. Az egyezség akkor úgy szólt, hogy legkésőbb 2006-ban 51 százalékot el kell adni egy külföldi nagybanknak.

Időközben a román állam azonban úgy határozott, hogy a már meglévő ajánlatok kihasználása érdekében a többségi részesedést biztosító pakettől még az idén megválik. A most felkínált 25 százalékot a kormány úgy értékesítené, hogy a vevőnek elővásárlási joga lenne az EBRD-IFC hányadának, továbbá egy kisebb résznek a megvásárlására, ami elég lenne a többségi birtokláshoz.

A Bloomberg értesülése szerint a felkínált aktíva iránt a német HVB csoport mutat érdeklődést, a vételt a Bank Austria Creditanstalttal bonyolíttatná le. A BCR-ben az államnak még 45 százalékos tulajdoni hányada van, míg az EBRD-IFC páros 25 százalékot, egy öt befektetési alapból álló csoport pedig összesen 30 százalékot birtokol. (PG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.