A Nokia profitfigyelmeztetése után csökkenni kezdtek Európa vezető tőzsdéinek indexei. A német DAX 0,64 százalékkal, 4022,81 pontra, a londoni FTSE-100 0,18 százalékkal, 4472,80 pontra, míg a francia CAC 40 0,93 százalékkal, 3746,11 pontra esett vissza. A rossz hangulatért felelős Nokia azt közölte, hogy egy részvényre jutó nyeresége várhatóan 0,17 euró lesz, míg egyes elemzők 0,21 eurós nyereséget is vártak. A világ egyik legnagyobb telefongyártójának árfolyama a hír hatására több mint 15 százalékkal esett vissza. A trenddel szemben erősödni tudtak az olajipari társaságok részvényei.

A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX 0,09 százalékos növekedéssel újabb történelmi csúcson, 11 326,50 ponton zárt kedden. Napközben azonban ennél lényegesen magasabban, 11 451 ponton is járt az index. A nemzetközi hangulat hatására azonban gyorsan visszakorrigáltak az árak a magyar tőzsdén is. Az OTP azonban így is gond nélkül átlépte a 4000 forintos szintet. A bankpapír árfolyama a 4075 forintos csúcs után 4031 forinton zárt. Ez az előző napi történelmi záróár után újabb csúcsot jelent, 0,85 százalékkal. A Molnak is sikerült az újabb történelmi csúcs: az árfolyam szintén 0,85 százalékkal, 7735 forintra emelkedett zárásra. A Richter tovább csúszott lefelé, a 21 900 forintos záróár 2,23 százalékkal alacsonyabb előző napi értékénél. A Matáv 940 forintos záró árfolyama 1 forinttal lett kevesebb kedden. Ugyanakkor a Synergon-tulajdonosok 4,21 százalékos árfolyamveszteséget voltak kénytelenek elszenvedni, a záróár 455 forint volt. Tovább csúszott lefelé 5,68 százalékkal a kárpótlási jegy, a záróár már csak 914 forintot tett ki.

A nemzetközi hangulatnak megfelelően veszteséggel nyitottak kedden az amerikai indexek is. A tengerentúli tőzsdék hangulatának a Nokia profitfigyelmeztetésén túl az sem tett jót, hogy leminősítették a Yahoo! papírját. A Dow Jones a nyitás után nem sokkal 0,5 százalékos, míg a Nasdaq közel 1 százalékos mínuszban volt. A tőzsdék zárása után az Alcoa alumíniumgyártó cég elsőként teszi közzé negyedéves gyorsjelentését.