Zk: felfüggesztett közgyűlés
Felfüggesztették a Zalakerámia (Zk) Rt. tegnap tartott éves rendes közgyűlését. Hanzel István, a társaság tavaly decemberben kinevezett vezérigazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a közgyűlést azért kellett felfüggeszteni, mert elhúzódott a 2003-as mérlegbeszámoló elkészítése és auditálása: a leányvállalatoknál ugyanis még tart a vagyonértékelés adatainak feldolgozása.
Félbemaradt a társaság pénzügyi helyzetének megvitatása is, amelyet az egyik kisebbségi tulajdonos, a részvények 28,24 százalékát birtokló Lasselsberger Ceramics Kft. kérésére vettek napirendre. Ez a cég a múlt héten 2350 forintos árfolyamon nyilvános vételi ajánlatot tett a Zalakerámia valamennyi, birtokában nem lévő részvényére. Az üzleti beszámolóról és az eredmény felhasználásáról a május 28-án folytatandó közgyűlésen döntenek, vagyis a törvény által előírt határidőn belüli utolsó napon.
Hanzel István elmondta: az igazgatóság minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a tavalyi évről szóló beszámoló lényeges adatai a közgyűlést megelőzően tizenöt nappal -
vagyis május 13-án - nyilvánosságra kerüljenek. A vezérigazgatótól annyit azért megtudtunk, hogy a Zalakerámia pénzügyi helyzete és likviditása stabil.
A tegnapi közgyűlésen mindössze négy napirendi ponttal kapcsolatban hoztak határozatot. Az igazgatóság tagjai közül hármat visszahívtak, és helyükre egy új tagot választottak: így az igazgatóság létszáma ötfősre módosult. (VG)


