BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Richter: apadó nyereség

A belföldi piaci fejlemények nyomták rá bélyegüket a Richter Gedeon Rt. első negyedévére, amely a bázishoz képest 8 százalékkal alacsonyabb profittal rukkolt elő. A gyorsjelentés biztató eleme ugyanakkor, hogy a FÁK-piacok átlag feletti növekedést produkáltak, s javultak az amerikai eladások is.

Ha a hazai piacot nem sújtotta volna több kedvezőtlen tényező, akkor az első negyedévben is teljesült volna a Richter Gedeon célkitűzése, nevezetesen a dollárban számolt 10 százalék feletti bevételnövekedés - fogalmazott Bogsch Erik vezérigazgató a társaság tegnapi tájékoztatóján. Így azonban 7,8 százalékos emelkedés valósult meg, míg forintban számolva a 28,217 milliárd forintos árbevétel 1,3 százalékos mérséklődésről tanúskodik.

A legnagyobb megingás a belföldi értékesítésnél következett be, a 7,926 milliárdos árbevétel 11,1 százalékos csökkenést takar. A csökkenés három tényezőre vezethető vissza: a bázisidőszakban jelentkező, két áremelést is megelőző készletezési hatásra, az áfabevezetést megelőző, 2003 utolsó negyedévében lecsapódó erős keresletre, illetve az áprilisi árcsökkentést megelőző elhalasztott vételekre. Mindeközben a Richter piaci részesedése 8,4 százalékra apadt. A hazai viszonyok továbbra is zűrösek - jegyezte meg a vezérigazgató, aki reméli, hogy az Alkotmánybíróság mielőbb választ ad a Magyosz, a kormányrendelet eltörlésére beadott keresetére. A Richter egyébként az idén két új terméket, egy vérnyomáscsökkentőt és egy epilepszia-gyógyszert dobott piacra.

Az EU-, illetve USA-export 1 százalékkal mérséklődött az első negyedévben, ám ez döntően a német piacon elszenvedett 26 százalékos visszaesésre vezethető vissza. Ami a többi országot illeti: a cseh kivitel csökkent, a lengyel stagnált, a franciaországi viszont emelkedett a nemrégiben bevezetett fogamzásgátlók jó teljesítményének következtében. Az export piacok összetételében egyébként némi változás következett be: az újonnan csatlakozók immáron az uniós országok között szerepelnek, míg a többi kelet-közép-európai ország az egyéb államok között található. Az amerikai értékesítés viszont 14,2 százalékot ugrott, ám mint a vezérigazgató hangsúlyozta: az év egészében a tavalyi teljesítmény megismétlődésére lehet számítani. Kedvező meglepetés volt a FÁK-kivitel - dollárban számolt - 35 százalékos erősödése is.

Az üzleti eredményre 2004-ben is hatással van a számviteli politika tavalyi változása, mely az első negyedévben 600 millió forintos többletet eredményezett. A készletátértékeléssel együtt az üzleti eredményhányad 23,4 százalék, anélkül 21,3 százalék, azaz sikerült így is 20 százalék felett maradni - jegyezte meg Bogsch Erik. Hozzátette: az idei évre 1,5-2 milliárd forintos átértékelési hatással számolhat a társaság. A pénzügyi műveletek 900 millió forintos eredményéből 700 millió forintot tett ki a határidős devizaügyletek eredménye. Az adózott eredmény 7,524 milliárd forint lett, 8,1 százalékkal alulmúlva a bázist. (A társaság egyébként január 1-jétől adómentességet élvez.)

A konszolidációs kört illetően a Medimpex megérezte az első negyedéves nehézségeket, a külföldi leányok közül a román és a lengyel teljesített jól az első három hónapban, s mint a vezérigazgató rámutatott: minimum nullszaldóra számítanak 2004-ben. A Gedeon Richter RUS-nál pedig még kisebb veszteségre lehet az idén számítani - hangzott el.

Ami az idei kilátásokat illeti, az EU-régióban reálisnak tűnik az euróban számolt 10 százalék feletti forgalombővülés, míg a FÁK-országokban 15 százalék körüli, Oroszországban 15-20 százalékos erősödésre lehet számítani.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.