BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyes hetet zártunk

Vegyes képet produkált a hazai állampapírpiac az elmúlt héten: hétfőn és kedden még úgy látszott, hogy a megelőző napok hozamemelkedését követően egyértelmű korrekciós folyamatnak lehetünk majd tanúi, az események azonban nem igazolták a várakozásokat. A hozamgörbe a hét egészében hullámzott, emelkedő és csökkenő napok váltották egymást. A hét kötvényaukcióján az érdeklődés nem egészen kétszeres volt.

Pénteken, a megelőző nap váratlan forintgyengülése után, megnyugodtak a kedélyek, és ismét erősödött a hazai fizetőeszköz, a kedvező irányváltás pedig az állampapír-piaci hozamokra is kedvező hatást gyakorolt. A referenciagörbe valamennyi lejáratra esett, több helyütt 15 bázispontot is elérő, illetve azt meghaladó mértékben. A legnagyobb, 20 bázispontos csökkenésre az 5 éves hozam volt képes, amit 15 bázisponttal a 3 éves lejárat követett. Az éven belüli hozamok körében 10-12 bázispontos, a görbe hosszú végén pedig 12, illetve 4 bázispontos volt a hozamesés.

Valamivel több mint kétszeres túljegyzés fogadta a múlt heti 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukciót, a csütörtöki 3 éves kötvényeknél azonban nem volt ilyen mértékű a túlkereslet. A héten három alkalommal tart aukciót az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), melyeken 3, 6 és 12 hónapos diszkontkincstárjegyeket értékesítenek majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.