BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesek hobbija az antik órák gyűjtése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jelenleg egyetlen hazai aukciósház - a Polgár Galéria - rendez rendszeresen óraárveréseket; a többi cég legfeljebb műtárgykínálatába csempész be néhány mutatós időmérőt.

Órákat a történelmi Magyarországon csak kis mennyiségben, elsősorban a nyugati és északi országrészben készítettek. A leginkább Budán, Győrben, Komáromban, Kassán és Pozsonyban épített szerkezetek, illetve óratokok sok esetben gyengébb minőségűek és kivitelűek voltak a nyugati szomszédainknál, elsősorban az osztrák és német területeken készült társaiknál. Így nem csoda, hogy ma a honi műkereskedelemben fellelhető fali-, kandalló-, utazó- és zsebórák többsége az idők során külföldről került hazánkba.

Az sem ritka, hogy csupán az órák lelke, azaz szerkezete készült külföldi területeken, míg a többé-kevésbé díszes kivitelű óratokok magyar mesterek keze nyomán már idehaza születtek. Az óratokok között könnyen különbséget tehet az avatott szem, hisz az importtermékek rendre igényesebb kialakítást kaptak a hazaiaknál. Talán éppen a hazai óraipar gyenge hagyományai miatt e tárgykör gyűjtői meglehetősen kevesen vannak, és viszonylag zárt kört alkotnak Magyarországon. Órák aukcionálásával éppen ezért meglehetősen kevés árverezőház foglalkozik hazánkban. Bár a különböző árverések kínálatában rendre ott szerepelnek a műtárgyak között, ezek a darabok sohasem az igazán ritka vagy értékes tételek közül kerülnek ki: főként díszes kivitelű, mutatós, ámbár a szerkezetüket tekintve leggyakrabban teljesen általános időmérőket vonultatnak fel az aukciósházak. A Nagyházi Galéria korábban kifejezetten igényes darabok árverezésével is foglalkozott, de az igazi műremekeknek számító reneszánsz és barokk órák csak meglehetősen kisszámú érdeklődőt vonzottak.

Az értékesebb darabok a szűk gyűjtői réteg miatt jelenleg elsősorban egymás közti kereskedelemben vagy órabörzéken cserélnek gazdát. Nem ritka, hogy a hazai piac szűkös és igénytelen volta miatt az igazán ritka darabok el is hagyják hazánkat. Jellemző például, hogy az elmúlt évek talán legmagasabb értéken aukcionált tétele, egy 1826-ban Bécsben készült, Drezda óvárosát ábrázoló képóra (BÁV 2003. november, leütési ára: 4,2 millió forint) az árverést követően egy bécsi kereskedő birtokába került.

Igényes darabokat felvonultató óraárveréseket ma hazánkban egyedüliként a Polgár Galéria rendez. A szellemesen Az idő urai névre keresztelt, minden év tavaszán megrendezett aukción - az első árveréstől eltekintve - 300 tétel körüli anyaggal jelentkezik a Váci utcai cég. Az eddig lezajlott három aukció kínálatában a modern karóráktól az antik zsebórákon át egészen a fali- és állóórákig az időmérő eszközök szinte minden fajtája megtalálható volt; az eredmények rendszerint az általános műtárgyárveréseken született leütésekhez hasonlítottak. Jellemző, hogy legnagyobb népszerűségnek az utazóórák örvendenek (az idén májusban rendezett aukció öt legértékesebb tétele között három utazóóra szerepelt), míg a kar- és zsebórák leütési árai nagy szórást mutattak. A legkényesebb területnek - miként a bútorok esetében - itt is a nagyobb méretű darabok számítanak, melyek közül - eltekintve néhány ritka darabtól - leggyakrabban a laikus érdeklődők szúrnak ki árverésenként egyet-egyet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.