BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gép és a befektetési döntések

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az emberben, avagy a számítógépben bízzon a befektető? A nemzetközi befektetési alap piacon több konstrukció is található, ahol a döntéseket a komputer "találja ki". Ez azonban - legalábbis eddig - nem érződik az alapok teljesítményén.

Az emberi szakértelem, avagy a számítógép hozza a jobb befektetési döntéseket? S többen emlékezhetnek arra a kísérletre is, amikor egy majom húzta ki a kosárból a papírfecniket, amin a részvények nevei voltak feltüntetve, s az így kialakított portfólió egyáltalán nem hozott szégyent hozam tekintetében a piaci szakértők által kezeltekhez képest.

A befektetési alapok piacán az "alternatív módon" kezelt konstrukciókra is van példa, ahol az érdeklődők kipróbálhatják, milyenek is az olyan részvényalapok, ahol a számítógép hozza meg a döntéseket. Míg a portfóliókezelők által aktívan menedzselt alapok kisebb-nagyobb mozgásterekkel bírnak, s az intuíció és tapasztalat van előtérben, addig a komputer általi irányításnál nincs helye az érzelemnek.

Jelenleg több mint 30 ilyen típusú részvényalapból válogathatnak a "kalandkeresők", melynek a felét 1999 óta a francia Axa konszernhez tartozó kaliforniai vállalat, az Axa-Rosenberg kínálja. A minél jobb hozam tekintetében döntő tényező, hogy a számítógép mi alapján válogat a papírok közül. A befektetési stratégiánknál az egyes adatok pontos elemzése áll a középpontban - magyarázza Armin Gudat, az Axa-Rosenberg portfóliómenedzsere a Financial Timesnak. A Rosenberg komputere naponta közel 17 500 részvényt vizsgál át világszerte, átlagon felüli nyereségelemzésekkel és hibaértékelésekkel, és e kritériumok alapján állítja össze a portfóliókat. Minket elsősorban az alapvető adatok érdekelnek, más kritériumok, mint például a részvényárfolyam, nem befolyásolja a döntéseket - mondja a szakember.

Dieter Rentsch, egy hamburgi befektetési ház, az Aquila Capital alapítója és vezetője egy egyszerűbb modell híve, amelyben központi helyet foglal el az osztalékkifizetési ráta is. Különösen akkor látszik ennek a modellnek a jó oldala, ha a piaci körülmények változnak, s emiatt kevésbé kell módosítani a program paraméterein - fogalmaz. Az alapkezelő számítógép segítségével válogat a kínai részvények között is, ám mint Rentsch kiemeli: egyes esetekben ennek a modellnek korlátolt az élettartama. Mióta a kínai piac iránt ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés, egyes makroökonómiai modellek már nem működnek - teszi hozzá.

Gondok tehát a számítógépes modellel is akadnak, amit az Axa Rosenberg szakemberei is elismernek. Amint kialakul egyfajta tőzsdebuborék, kijönnek a modell gyenge oldalai - magyarázza Gudat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.