Alig mérséklődnek a kamatok
Mindössze néhány bank módosított az ügyfeleknek kínált kamatain a jegybank múlt heti, ötven bázispontos kamatvágása nyomán: változások a vállalkozói és lakossági lekötött betéteknél jelentkeztek - derül ki a hitelintézetek internetes honlapjain szereplő kondíciós listákból.
Az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) Rt. a magánszemélyek által igényelhető Határidős Hozam Betét kamatát a három hónapos lekötésnél 50, a két hónaposnál pedig 100 bázisponttal mérsékelte, ennek megfelelően az elérhető éves kamat 8,75, illetve 9 százalékra változott. (Ezt a konstrukciót egymillió forint lekötött összegtől ajánlja az ÁÉB.)
Mérsékelte egyes betéti kamatait az Inter-Európa Bank is: a hitelintézet a vállalkozások lekötött betétei után fizetett kamatot - szintén a három hónapos lekötésnél - 60 bázisponttal, 7,90 százalékra csökkentette. Ennél a konstrukciónál egyébként legalább egymillió forintot kell lekötnie az ügyfélnek: húszmillió forintig 75 bázisponttal kisebb a kamat, viszont ötvenmillió feletti lekötésnél egyedi megállapodásra is lehetőség nyílik. Szintén 60 bázisponttal mérsékelte az IEB a háromhavi lekötésű, lakossági betétek után fizetett kamatot: a korábbi, évi tízzel szemben most 9,40 százalékos hozam érhető el, ám már ötmillió forint fölötti összeg lekötésekor egyedi megállapodást alkalmaz a hitelintézet.
A Kereskedelmi és Hitelbank a vállalati betéteknél hajtott végre kisebb mértékű változtatást: a három hónapra lekötött, 10 millió és 30 millió forint közötti betéteknél például 21 bázisponttal, 7,95 százalékra mérséklődött az elérhető éves kamat. A Magyar Külkereskedelmi Bank a lakossági, három hónapra lekötött betéteknél 50 bázispontot csökkentett: így például az öt- és tízmillió forint közötti lekötéseknél elérhető hozam 10,70 százalékra módosult.
A bankok egy része viszont nem tervezi, hogy reagáljon a múlt heti kamatdöntésre. Az OTP Bank álláspontja szerint például a hitelintézet egyelőre nem hajt végre jelentősebb kamatlépéseket sem eszköz-, sem forrásoldalon.


