Az elmúlt héten is a tőzsdeindexek esése jellemezte mind a főbb európai, mind a tengerentúli börzéket, amelynek hátterében elsősorban az olajárak emelkedése húzódott meg. A nemzetközi tendenciáktól a BÉT sem tudta függetleníteni magát.
Az emelkedő olajárak láttán egyre többen vélik úgy, hogy ez a tendencia érzékenyen érintheti a fogyasztói bizalmat és a vállalati eredményeket is. A befektetői aggodalmak a főbb európai tőzsdeindexek múlt heti lejtmenetében is tetten érhetőek: a londoni FTSE-100 1,7, a frankfurti DAX 4,3, a párizsi CAC 40 3,2 százalékkal morzsolódott le. A legnagyobb esést a technológiai és az autóipari szektor könyvelhette el. A kontinens legnagyobb csipgyártója, az STMicroelectronics 7,5 százalékot zuhant, s ezzel 21 hónapos mélypontra esett a kurzusa. Ami az autógyártókat illeti, a Porsche 5,7, a DaimlerChrysler 7,4, a Volvo 5,6 százalékot veszített értékéből az elmúlt héten.
A budapesti börzén árnyalatnyival nőtt a részvénypiaci forgalom az előző héthez képest, ám az index 2,21 százalékkal, 11 423 pontra mérséklődött. A kis és közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX 0,56 százalékkal 1121 pontra nőtt. A blue-chipek közül egyedül a Mol tudott erősíteni, 0,47 százalékkal, 8550 forintra tornázta fel a kurzusát. Az OTP 3,92 százalékkal, 4092 forintra, a Matáv pedig 2,17 százalékkal, 811 forintra mérséklődött. A Richter 4,36 százalékkal, 19 500 forintra csúszott vissza öt nap alatt, de csökkent a másik gyógyszeripari részvény, az Egis kurzusa is: a 8605 forintos pénteki záróár 3,31 százalékos esést takar egy hét alatt. A legnagyobb emelkedést a Synergon könyvelhette el, 6,27 százalékkal 390 forintra nőtt a kurzusa.
Az amerikai börzék megingásában néhány kedvezőtlen gyorsjelentés (Qwest Communications, Nvidia, Monster Worldwide) is közrejátszott az olajárak emelkedése mellett. Az S&P 500 index ez évi mélypontjára esett vissza 3,4 százalékos megingásával, míg a Dow Jones 3,2, a Nasdaq 5,9 százalékot zuhant az elmúlt héten.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.