Úgy tűnik, egyeseknek csalódást okozott a Mol azzal, hogy "csak" a várakozásoknak megfelelő, 28 milliárd forintos nettó eredményt hozta a második negyedévben (lapunk konszenzusa 28,2 milliárd forint volt), a részvény árfolyama ugyanis esett a közzétételt követően. Pedig az első félévi 79,9 milliárd forintos mérleg szerinti nyereség minden más társaságét meghaladja, és a növekedés dinamikája is messze magasabb még az elemzői várakozásokat meghaladó OTP-énél is. A Mol ugyanis a bázishoz képest közel hatszorosára emelte első félévi nyereségét, de önmagában a második negyedév is igen jó lett, hiszen egy évvel korábban még 10,9 milliárd forint volt a veszteség ebben az időszakban. Az üzemi eredmény egyébként meghaladta a 108 milliárd forintot, ami 80 milliárddal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Ráadásul a fél évet értékelő sajtótájékoztatón a pénzügyi vezérigazgató-helyettes, Michel-Marc Delcommune mosolyogva közölte: "tudják ezt még jobban is csinálni".
Tartjuk a lépést a versenytársakkal, mivel kezd beérni az 1999-ben megfogalmazott és 2002-ben felülvizsgált stratégia - mondta Mosonyi György vezérigazgató, aki szerint ez a legkritikusabb kérdés a Mol számára. Ami ráadás örömhír, hogy vannak olyan területek, ahol még jobban is teljesített az olajipari cég. Erre példa, hogy a kedvező finomítói árrések egy átlagos társaságnál 20 százalékkal voltak magasabbak az első fél évben, míg a Molnál ez 44 százalék volt. Mosonyi György ezt az előrelátásukkal magyarázta, aminek az a kulcsa, hogy a finomítói beruházásoknál a maradékfeldolgozó megépítésével szinte nem is állít elő nehézfűtőolajat a Mol. Emellett a finomítási és kereskedelmi üzletág 4,1 százalékkal több üzemanyagot tudott eladni a tavalyi évhez képest, ami szintén sokat segített abban, hogy a félévi üzemi nyereséget 25,7 milliárd forintról 55,9 milliárd forintra növeljék a bázishoz képest.
Ami a működési környezetet illeti, Mosonyi György úgy fogalmazott: a 30 dollár alatti olajárat el kell felejteni. Optimista esetben ugyanis 32-34 dollár, míg a pesszimistább verzió szerint 38 dollár körül lesz az átlagár. Ez a helyzet nem rózsás - főleg az utóbbi hónapokban -, mivel már a gazdasági növekedést veszélyezteti - mondta a vezérigazgató, hozzátéve: ebben a helyzetben a kitermelésnek még nagyobb szerepe van a csoporton belül. Ez az üzletág egyébként az első fél évben 24,8 milliárd forint profitot termelt, ami 15 százalékkal kevesebb ugyan az egy évvel korábbinál, de a második negyedévi 12,9 milliárd már 15,2 százalékkal magasabb a bázisnál. Ennél az üzletágnál azt azért figyelembe kell venni, hogy a többlet-bányajáradék 10,8 milliárd forinttal csökkentette az üzleti eredményt.
A földgáz esetében az árszabályozásnak köszönhetően már az első fél évben teljesült az egész évre várható 33 milliárd forint körüli nyereség úgy, hogy közel 14 milliárd forintot el is tartalékoltak arra az esetre, ha a dollár erősödése miatt az importár erősödése veszteséget okozna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.