Felfelé módosította a BUX év végi értékére vonatkozó előrejelzését Török Bálint, a Buda-Cash elemzője. Véleménye szerint a legnagyobb mértékben - 10 százalékkal - a Mol erősödhet, az OTP-ben és a Richterben további 5-6 százalékos árfolyambővülést lát a szakember. A bank esetében a jó eredmények és a lehetséges akvizíciók szolgálhatnak a kurzus emelkedésének alapjául, míg a gyógyszergyártó azért érhet többet, mert a fundamentumokat nézve olcsónak számít. A Matáv árfolyammozgása nem gyakorol majd jelentős hatást a benchmarkra. Mindent összegezve Török Bálint további 5-6 százalékos BUX-erősödést vár, de a néhány száz pontos indexcsökkenést sem tartja elképzelhetetlennek. Utóbbira akkor van esély, ha a nemzetközi piac viszszaesése tovább folytatódik az olajár emelkedése miatt.
Szintén optimistább a BUX év végi záróértékét illetően Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A gyorsjelentések előtti előrejelzését 700 ponttal emelte meg, a közelmúlt hazai vállalati és makrogazdasági híreit figyelembe véve. Véleménye szerint az OTP tovább folytathatja szárnyalását, így a bankpapír akár 10 százalékkal is drágulhat 2004 végéig. Ennek feltétele, hogy a pénzintézet harmadik negyedéve is kellemes meglepetéseket - például további akvizíciókat - tartogasson a piac számára. A Mol kurzusa 5-6 százalékkal erősödhet az év végére, a magas olajár ugyanis extraprofitot jelenthet a kutatási és termelési üzletágnak. A társaság nyereségét az utóbbi hetekben lecsökkent, de még mindig magas finomítói árrések is javíthatják.
A szakember szerint a BUX erősödésében az utolsó negyedév lehet a döntő, mert újabb, komolyabb kamatvágásra - a hazai infláció csökkenése miatt - várhatóan már csak késő ősszel kerül sor. Az elemző úgy véli, a pesszimista verziónak jelenleg kisebb az esélye, mint egy hónapja.
Makray Péter, az Erste elemzője szerint az első féléves gyorsjelentések jól sikerültek, ezért korábbi BUX-prognózisát 500 ponttal módosította felfelé. Az erősödés fő okaként továbbra is az amerikai elnökválasztást, valamint az USA gazdasági növekedésének felgyorsulását nevezte meg. A kampányt megelőző időszakban ugyanis általában mindig megnő a befektetési kedv, és drágulnak a részvények. Alan Greenspan, a Fed elnöke pedig nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az amerikai gazdaság az év második felében jobban növekszik majd, mint az elsőben. Makray Péter szerint az USA magával húzza majd Európát is, ezért az optimizmus a budapesti börzén is érzékelhető lesz. Az elemző úgy véli, a BUX erősödéséhez az egyre jobb képet mutató makrogazdasági helyzet is hozzájárulhat. A pesszimista verzióra - mely szerint a BUX néhány száz pontot csökken az év végére - kevés esélyt lát a szakember. Már csak azért is, mert a nagy intézményi befektetők közül egyre többen Magyarországot választják a Jukosz-botrány óta kockázatosabbá vált orosz piac alternatívájaként.
A Concorde szintén a korábbinál magasabb várható év végi értéket határozott meg a hazai részvényindexre. Tabányi Mónika, a brókercég elemzője elsősorban az OTP-ben lát jelentősebb árfolyam-erősödést, mivel a pénzintézet gyorsjelentésében maga is megemelte idei éves eredményvárakozását. A szakember a most meghirdetett "értékteremtő programnak" köszönhetően jelentős árfolyam-emelkedést valószínűsít a Matáv esetében is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.