BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Enyhe emelkedés a BÉT-en

Továbbra is esnek a főbb európai tőzsdeindexek, amit változatlanul a növekvő olajárakkal indokolnak a piaci szereplők. Hasonló okok játszanak közre az amerikai börzék lejtmenetében is. A Budapesti Értéktőzsde nem igazodott a nemzetközi trendhez, csekély erősödéssel kezdte a hetet.

Az európai színtéren leginkább a számítástechnikai társaságok (Alcatel), az autógyártók (Renault) és a légitársaságok sodorták mínuszba az indexeket. A Lufthansa árfolyama 1,8 százalékot esett, miután az emelkedő olajárak igencsak megnövelik az üzemanyagköltségeket. A British Airways 1,4, az Air France 3,6 százalékkal ért kevesebbet a kereskedés végén. A Renault 1,2, a DaimlerChrysler 1,1 százalékot esett, míg a BMW 0,9 százalékkal morzsolódott le, s mint a kereskedők fogalmaznak: jelenleg jobban megéri autót vásárolni, mint autóipari részvényeket. A marzsok növekedésére egyelőre nincs kilátás rövid távon, éppen ezért semmi sem szól ezen iparág mellett - teszik hozzá.

A budapesti börzemutató csekély, 0,3 százalékos erősödéssel nyitotta a hetet, s 12 360,59 ponton zárta a hétfői napot. Tegnap is változó irányba mozogtak a blue-chip papírok, a Matáv 0,25 százalékkal, 798 forintra, a Mol 0,42-dal, 9570 forintra mérséklődött, míg az OTP 0,86-dal, 4337 forintra, a Richter 1,04-dal, 23 340 forintra tornázta fel magát. A bankpapír erősödésében szerepet játszott a JP Morgan befektetési bank impozáns célárfolyama is (5750 forint), s azt is megkönnyebbüléssel vehették tudomásul a befektetők, hogy a bankokat sújtó különadó a korábbinál kisebb mértékben érinti az OTP-t. Az Antenna piacát ismét egy megakötés "rengette meg", ám ez nem párosult az árfolyam erősödésével: a 3685 forintos záróár 0,41 százalékos csökkenést takar. A BUMIX 0,07-dal, 1151,68 pontra nőtt.

A tengerentúlon is eséssel kezdték a hetet a tőzsdeindexek, ami az emelkedő olajár számlájára írható. Veszteséget szenvedhettek el a légitársaságok papírjai, indexük 3,2 százalékot gyengült. A legnagyobb esést a Delta Air Lines könyvelhette el, árfolyama közel nyolc százalékot mérséklődött, míg a Continental ötszázalékos lejtmenettel megúszta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.