BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OTP: kifogás után egyeztetések

Az OTP Bank éles hangon kifogásolta pénteken, hogy a bankok társaságiadó-kulcsát 16 százalékról 24 százalékra akarják emelni. A pénzintézetnek főleg az nem tetszik, hogy a költségvetés egyensúlyának javítását továbbra is a bevételek növelésével és nem a kiadások csökkentésével akarják elérni. A tervezett intézkedés megítélésük szerint közgazdaságilag nehezen indokolható, populista lépés, amely rontja a pénzügyi szolgáltatók nemzetközi versenyképességét, valamint bünteti a jó teljesítményt.

E lépés kikényszeríti, hogy az OTP ezt a többletterhét ellentételezze, hogy az elmúlt években megszokott jövedelemdinamikát fenntarthassa. A többletteher kitermelése így létszámcsökkentést is eredményezhet - fogalmaz az OTP, hozzátéve: a terheket részben az ügyfelekre lesznek kénytelenek áthárítani. A bank egyben mérlegeli, hogy a következő évek fejlesztéseit olyan üzletágakban és országokban hajtja végre, amelyekben a környezet kedvezőbb és kiszámíthatóbb működési és versenyfeltételeket biztosít, ráadásul azt is vizsgálják, hogy a tervezett kormányzati adólépés nem aggályos-e alkotmányjogi szempontokból. (DB)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.