BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OTP: új típusú alap indulhat

Az OTP Alapkezelő a hazai alapkezelők közül elsőként csatlakozott az ENSZ környezetvédelmi programjához, a UNEP Financial Initiative-hez - jelentette be Holtzer Péter, a társaság vezérigazgatója tegnap sajtótájékoztatón. A globális méretű - több mint 280 pénzügyi intézményt magában foglaló - együttműködés keretében az alapkezelőknek az úgynevezett szociálisan érzékeny befektetési stratégiákra (SRI) kell helyezniük a hangsúlyt. Azaz olyan alapokat kell létrehozniuk, amelyek a pénzügyi megtérülés mellett a szociális, a környezetvédelmi és felelős vállalatirányítási szempontokat is figyelembe veszik. Nem lehet például olyan cégekbe fektetniük, amelyek társadalmi felelősségvállalása erősen megkérdőjelezhető (dohány- és fegyvergyárak).

Az SRI alapok fejlődése - különösen a fejlett piacokon - nagyon dinamikus volt az utóbbi időben. Amíg tíz évvel ezelőtt még egy SRI alap sem létezett, 2003 végére már több mint 750 alakult világszerte, amelyek befektetésállománya 2,7 billió dollárt tett ki.

Holtzer Péter elmondta: Magyarországon a program egyelőre csak kísérleti stádiumban van. Az OTP Alapkezelő jelenleg azt vizsgálja, van-e egyáltalán a régióban 20-30 olyan cég, amelyre rá lehet húzni egy ilyen alapot, továbbá van-e megfelelő kereslet az SRI iránt. Első körben a nyugati nyugdíjalapok érdeklődését várják, később - a szociális érzékenység várható növekedésével - a hazai intézményi és magánbefektetők jelentkezésére is számítanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.