BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőkeemelés a RoBanknál

Az OTP Bank Rt. - az igazgatóság jóváhagyásának birtokában - 10 millió euróval megemelte a 100 százalékos tulajdonában lévő romániai leányvállalata, a Banca Comerciala RoBank S. A. alaptőkéjét - közölte a hitelintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A közlemény szerint a tőkeemelés az akvizíció 2004. július 30-i zárását követően azért vált szükségessé, hogy az eddig elsősorban a vállalati szektorra fokuszáló romániai hitelintézet mielőbb megkezdhesse lakossági üzletágának fejlesztését, főként a szükséges informatikai fejlesztéseken és újabb fióknyitásokon keresztül. A tőkeemelés az első lépése annak a munkának, melynek során az OTP Bank megközelítőleg 100 millió dollárt kíván a bank fiókhálózatának és szolgáltatásainak fejlesztésére fordítani az elkövetkező 3-5 évben - nyomatékosítja a közlemény. A tőkeemelést a romániai cégbíróság 2004. szeptember 15-én jegyezte be.

Az OTP Bank 2004 tavaszán 47,5 millió dollárért jutott a romániai hitelintézet százszázalékos pakettjéhez. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója korábban kifejtette: az OTP Bank nagyon erős pénzügyi csoportot akar létrehozni Romániában, amely biztosítási, lízing- és befektetésialap-kezelői tevékenységet is végez. A RoBank megvásárlásakor 14 fiókból és három ügynökségből álló hálózatot öt éven belül száz-, később 150 tagúra növelik. (A fiókhálózat országos kiterjedésű lesz, első lépcsőben a nagyobb városokban nyitnak egységeket.) A mérlegfőösszeg alapján nem egészen egyszázalékos piaci részesedéssel bíró, a román piacon tizenharmadik RoBank súlyát öt éven belül 4-5 százalékra kívánják növelni, ám Csányi szerint, mint minden tervszámnál, ennél is óvatos kalkulációról van szó.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.