Nagyon kedvelt a PKO-részvénye
A legnagyobb lengyel bank 30 százalékos részvénycsomagját dobja piacra az állam. Jelenleg a magánszemélyek jegyzése tart október 11-től, és az érdeklődés részükről akkora, hogy a kormány részéről már be is jelentették: valószínűleg ők kapják a 10 százalékos túljegyzési opciót.
A kibocsátásban részt vevő állami tulajdonban lévő BGZ bank - előzetes információk szerint - 3,71-5,57 euró közé értékelte a PKO részvényeinek árfolyamát - áll az Inter-Európa Bank elemzésében. Ez alapján a PKO piaci értéke 4,6 milliárd euró körül van, szemben az OTP 5 milliárd eurós értékével. Az IEB elemzése szerint egyébként könnyen elképzelhető, hogy az ár a sáv felső részén lesz a nagy érdeklődés alapján. Az azonban szinte biztosra vehető, hogy egy ilyen nagy részvénykibocsátás felkelti a régiós részvényekbe fektető alapok figyelmét, ami akár azzal is együtt járhat, hogy ez elvonja a figyelmet az OTP-ről. Jó hír viszont, hogy a Reuters tudósítása szerint a Morgan Stanley 5826 forintos célárfolyam mellett felülsúlyozásra ajánlja az OTP-t.
A PKO eszközarányos nyeresége (ROA) 1,48 százalék volt tavaly, míg saját tőkearányos eredménye (ROE) 20,69 százalékot tett ki. A lengyel bankszektor átlagos ROE-mutatója egyébként az elmúlt években átlagosan 5-6 volt. Az IEB számításai szerint a saját tőkearányos nyereséggel számolva 4,7 eurót érhet egy részvény, ami benne van a kiszivárogtatott ársávban. (Az OTP az első fél évben - forint alapon számolva - 3,8 százalékos ROA- és 39,9 százalékos ROE-értéket ért el.)
Az egy részvényre jutó nyereséget vizsgálva az értékesítési árral (P/E) egyébként az állapítható meg, hogy a PKO részvényeit 11-16,4-es értékkel, míg az ár és a könyv szerinti értékkel összehasonlítva (P/BV) pedig 2,2-3,3-es mutatóval akarják eladni. Ez - összevetve a lengyel bankszektor 12,85-ös P/E mutatójával és 2-es P/BV értékével - az átlagnál magasabb árfolyamot vetít előre.
Az értékesítési ártartományt október 21-én határozzák meg, az intézményi jegyzők pedig ezután október 22-től kezdhetik meg a jegyzést. A részvényeket november 3-ig lehet jegyezni, és ezen a napon állapítják meg az eladási árat is. A tőzsdei kereskedés november 10-től indulhat el a varsói tőzsdén.


