BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizenháromezer pont fölött a BUX

Európában emelkedést mutattak a főbb részvényindexek, elsősorban a technológiai szektor jó teljesítménye miatt. Az amerikai IBM és Texas Instruments ugyanis a várakozásokat felülmúló harmadik negyedéves eredményeket közölt, így többek között a Royal Philips, az Ericsson és a Nokia erős pluszban zárták a napot. Londonban esett az olaj ára, amely elsősorban a légitársaságoknak (British Airways, Air France) és az autógyáraknak (VW) kedvezett. A Bayer szintén drágult, a gyógyszergyár ugyanis a magasabb alapanyagárak miatt áremelést jelentett be. Bár a Reuters bevétele jelentősen csökkent a harmadik negyedévben, mégis emelkedett a részvény árfolyama, a várakozásokat ugyanis még ez a gyengébb eredmény is felülmúlta.

Ismét begyújtotta rakétáit a pesti börze. A BUX néhány napnyi pihenést követően áttörte a 13 ezer pontos álomhatárt, 1,25 százalékkal, 13 037,12 pontra emelkedett, magas, 14,1 milliárd forintos forgalom mellett. Az indexet ezúttal nemcsak a Mol húzta, hanem a 6,7 milliárd forintos forgalmat generáló OTP is. Az olajpapír a nap folyamán ugyan megközelítette a 11 ezer forintos értéket, záró ára azonban visszacsúszott 10 870 forintig, amely 2,5-es erősödésnek felel meg. Az OTP is közel járt a 4570 forintos történelmi csúcshoz, végül 4530 forinton fejezte be a kereskedést. A másik két blue-chip már nem büszkélkedhet ilyen jó teljesítménnyel: a Matáv 1,2-del, 812, míg a Richter 0,2-del, 23 510 forintra gyengült. A kisebb papírok közül az Antenna tovább drágult - 1,1-del, 3990 forintra, holott a privatizációjáról szóló kormánydöntés még mindig nem született meg. Jócskán - 7,5 százalékkal, 555 forintra - zuhant a NABI az előző napok árfolyam-emelkedésének negatív korrekciója révén. A BUMIX 0,74 százalékot szedett fel, és 1169 ponton zárt.

Amerikában szintén optimista hangulat jellemezte a részvénypiacokat, amelyet főleg az olajár csökkenése, illetve az IBM és a Texas Instruments kedvező gyorsjelentése váltott ki. A McDonald's harmadik negyedéves eredménye szintén meghaladta a várakozásokat, így a papír árfolyama emelkedett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.