A hét alapja
Több kisebb változtatás is történt a jelenleg 19,4 milliárd forintos nettó eszközértékű OTP Nemzetközi Részvény - UBS Alapok Alapja portfóliójában az elmúlt hónapokban, ami jótékonyan hatott a konstrukció teljesítményére. A semleges 85 százalékról 87-re növelték a részvényarányt, miközben a deviza-összetételnél is az eurózónát súlyozták felül a dollárban kereskedett részvények rovására.
Ami az egyes szektorokat illeti, a korábban alulsúlyozott technológiai ágazat nagyobb figyelmet kapott, ami jó döntésnek bizonyult. Az olajár idei megugrása kedvezően hatott az energetikai ágazatra, amely a portfólióban szintén nagyobb hangsúlyt kapott. Az energetika egyébként a harmadik legnagyobb súlyt képviseli az alapon belül, az első helyen a pénzügyi szektor áll 30 százalékkal, míg a második legnagyobb szeletet a távközlési ágazat hasítja ki. Az alap portfóliójában jelenleg kilenc külföldi befektetési alap van.


