BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alig volt változás a kgfb-piacon

Beigazolódtak az előzetes várakozások a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb-) piacon: a tavalyi kampány sem számottevő átvándorlással, sem az erőviszonyok érdemi átrendeződésével nem járt.

Nem történt érdemi változás a kgfb-piacon a tavalyi kampány hatására, a biztosítók szinte kivétel nélkül terveik szerinti eredményekről számolnak be. Az Allianznál az év végén elszerződők és újonnan érkezők különbsége kicsit több mint 11 ezer az utóbbiak javára - mondta Sipos József kommunikációs igazgató. Ehhez hozzájön még a 2004 során megkötött 39 ezer kontraktus, így a piacvezető egy év leforgása alatt 1,699 millióról 1,749 millióra növelte szerződéseinek számát. Ebben szerepet játszott, hogy az új ügyfeleket nemcsak a kedvezmények csábították, hanem a régieknek és újaknak egyaránt járó kibővített szolgáltatások: az aktív kárrendezés, a műszaki elemet is tartalmazó segítségnyújtás, továbbá a biztosítási szolgáltatásokkal megspékelt MKB-Allianz hitelkártya.

Meglévő szerződésállományának kiegyensúlyozását és cascotermékei értékesítésének támogatását tartotta szem előtt a Groupama. Az elvándorlás megfelelt a tervezettnek: darabszámra szinte teljes mértékben, díjoldalról nézve pedig kedvezőbb a helyzet a vártnál - közölte Kurtisz Krisztián gépjármű-biztosítási igazgató. A cég kgfb-állománya 130 ezer szerződésből áll. A Groupama az együtt kötő ügyfeleknek új gépjármű esetén a casco díjából öt-, a kgfb-éből 15 százalékos engedményt ad, és előrehaladott tárgyalásokat folytat alkuszpartnereivel és szakszervizeivel a szolgáltatási színvonal további javítása érdekében. November óta a Groupama is átvállalja a szerződéskötést megelőző előzetes szemle díját.

A Magyar Posta Biztosító hétezer felmondást regisztrált, ami kevesebb az előre jelzettnél - közölte Marton Frank, az igazgatóság elnöke. A biztosító 53 309 kgfb-ajánlatot fogadott be az átkötési időszakban, amiben szerepet játszhatott az elképzeléseket kétszeresen túlteljesítő cascotermék kedvező fogadtatása is. Az OTP-Garanciánál a törlések száma alig valamivel több mint ötezer, miközben több mint 11 ezer új szerződést regisztráltak - mondta Vályogos Győző kommunikációs vezető. Az Uniqa Biztosítónál harmincezernél is több új kötelezőt kötöttek, ezzel szemben 18 ezer szerződés szűnt meg, ami megfelelt az előzetes várakozásoknak - közölte Ertl Pál nem életbiztosításokért felelős igazgatósági tag. A társaság számos díj- és módozati szolgáltatási előnyt kínált ügyfeleinek. Együtt kötés esetén a kedvezmény mellett a kármentes ügyfelek akár 11 ezer forint díjvisszatérítésre is számíthatnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.