BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erste Alpok Kötvényalap

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Több hete kezdték el rövidíteni az Erste Alpok Kötvényalap portfóliójának hátralévő átlagos futamidejét, amelynek köszönhetően a korábbi, a benchmarkot mintegy fél évvel meghaladó duration mára már alulsúlyozott a MAX Composite indexhez képest. A lépés jól jött ki, hiszen a pénzügyminiszter menesztése, illetve a költségvetési hiány nem túl biztató alakulása miatt hozamemelkedés zajlott le a piacon, ennek közepette kapóra jött a portfólió rövid durationja - mutatott rá Durucz György, az Erste Alapkezelő portfóliómenedzsere.

A kilátások sem túlságosan biztatóak, az ez évre tervezett államháztartási hiány az első négy hónap tükrében aligha tartható, miközben az infláció is elérte mélypontját. A befektetők mindeközben Amerikára figyelnek, hiszen egy a vártnál kisebb kamatemelés pozitív irányba billentheti a magyar piacot. Ennek megfelelően az Erste Alpok Alap durationját nem hosszabbítják, a bejövő pénzekből legfeljebb hároméves futamidejű papírokat vásárolnak - tudtuk meg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.