Felértékelődik a tőkegarancia
A garantált alapok technikailag eddig is követték a nyugat-európai piacot - mondta el Rába Zoltán, a CA IB Alapkezelő garantált termékek üzletág vezetője, aki úgy látja: egyre több érdekes, sokszor egyenesen egzotikus megoldást fogunk átvenni a kinti termékfejlesztőktől. A hazai termékek jellege az egyszerűtől már eltolódott a bonyolultabbak felé: 2004 telén jött létre az első hazai hibrid alap, a CA Szivárvány Tőkegarantált Alap, amely az amerikai és az EU részvénypiaca mellett a dollár/euró árfolyamváltozás eredményét is kifizeti a befektetőknek. Ebbe a sorba illeszkedik a versenytársaktól eltérően nyíltvégű OTP Prizma, a K&H Hozamfa sorozatai, illetve a CIB Alapkezelő konstrukciója is. Ezekben részvény-, kötvény-, áru- és devizapiaci indexek jelennek meg, de van már olyan is, ahol az arany árának alakulását mutató index is helyet kap. A fejlődés irányát jelzi a regionális részvényindexek és egyedi blue-chip részvények megjelenése, illetve a kifizetési profil bonyolódása is.
A CA IB Alapkezelő legújabb konstrukciójával - amelynek jegyzése május 20-ával zárul - pedig megjelentek az új generációs, többprofilú garantált alapok hazánkban, ahol egyszerre több befektetési politika versenyez egymással. A HVB Triatlon Tőkegarantált Alap három, gyökeresen eltérő befektetési stílust gyúr egy konstrukcióvá, s a befektető ezúttal csak a lejáratkor dönti el, hogy a három, eltérő befektetési stílust megtestesítő portfólió közül melyiket választja, azaz a hozamot az alkalmazott befektetési politika is befolyásolja.
A garantált alapok piaci részesedése várhatóan nőni fog - véli Rába Zoltán. A trendjében csökkenő kamatkörnyezet következtében ugyanis felértékelődik a tőkegarancia, s az átlagos várható többlethozam. A részvénypiacokat illetően derűlátó, lévén a részvények relatív ára globálisan jelenleg viszonylag kedvező, a gazdasági növekedés 2005-ben továbbra is erős marad, illetve a kamatszintek a vezető tőkepiacokon enyhe emelkedő pályán lesznek. Mindez ahhoz vezet, hogy lehet majd találni jól árazott, magas növekedési potenciájú garantált termékeket - mutatott rá az üzletágvezető, aki úgy látja: az igazán kiugró hozam esélyét a részvény- vagy az árupiaci elem biztosíthatja egy diverzifikált portfólióban.


