BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Népszerűbbek a vegyes alapok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kiegyensúlyozott teljesítmény, kedvező kockázat/hozam arány - a vegyes alapok ezen tulajdonságai ugyan vonzók lehetnek a befektetők számára, ám érdekes módon ez az alaptípus - annak ellenére, hogy az elmúlt évben nőtt a befektetők érdeklődése - igen marginális szerepet játszik a befektetési alapok hazai piacán (a 23 milliárd forintos összvagyon 1,6 százalékos arányt takar). Egyelőre - vélik a K&H Alapkezelőnél, meglátásuk szerint ugyanis ezen alaptípus egyre népszerűbb a hazai piacon, s részarányuk már az idén növekedésnek indulhat.

Azoknak a befektetőknek ajánlható a vegyes alap, akik részvénykockázatot is hajlandók futni, ám olyan mértékben már nem kockázatvállalók, hogy be merjenek szállni egy tiszta részvényalapba - magyarázta Honics István, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzsere. Hosszabb távon - a részvénypakettből kifolyólag - jobb teljesítményre számíthat a befektető, mint a kötvényalapoknál, miközben a hozamok számottevő szórásától nem kell tartania - fogalmazott Szöllősi Ferenc, a CA IB Alapkezelő portfóliómenedzsere. A magánszemélyek zöme azonban "leragad" ott, hogy vagy részvény-, vagy kötvényalapba teszi a pénzét, arra viszont nem gondol, hogy esetleg megossza megtakarítását a kétfajta alaptípus között. A fő problémát pedig ez jelenti - tette hozzá. Hasonlóan vélekedik Elek Péter, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere is, mondván, a hazai befektetésialap-piac adatai azt mutatják, hogy a részvény- és az állampapíralapok között nincs átmenet, a befektetők vagy az egyik, vagy a másik alaptípusba teszik pénzüket.

A befektető kétfajta stratégia között választhat - fogalmazott Szabó László, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója. Egyrészt elképzel egyfajta portfóliómegoszlást, s ennek megfelelően vásárol rövidebb-hosszabb futamidejű kötvényeket, illetve részvényeket, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy a befektetők zöme nem igazán tudatos abban, hogy mikor tegyék át pénzüket részvényekből kötvényekbe, illetve fordítva, s általában rosszul időzítenek. A vegyes alapokkal viszont túl nagy kockázatot nem fut a befektető, ráadásul a döntéseket sem saját magának kell meghoznia - emelte ki Szabó László, hozzátéve: az egyszerűbb befektetési politikát választók számára éppen ezért elfogadható ez a termék.

A K&H Alapkezelő tavaly októberben négyféle összetételben dobta piacra válogatott alapjait, s nettó eszközértékük - összesen - megközelíti a 10 milliárd forintot, ami azt is mutatja: az ügyfeleknek tetszenek ezek a kényelmes portfólióépítésre lehetőséget adó termékek - mondták az alapkezelőnél. A befektetők többsége azonban változatlanul konzervatív, amit az is mutat, hogy a négy alap közül a mérsékelt kockázatút (kötvénytúlsúlyost) választja.

A vegyes alap tehát egyfajta kényelmet jelent a befektető számára, hiszen a részvénykitettséget az alapkezelő határozza meg, amelynek aránya a vegyes alapok jellegéből fakadóan nem mehet 70 százalék fölé. Az alapkezelők ráadásul nem csupán a hazai értékpapírokra koncentrálnak, az OTP Paletta portfóliójában kelet-közép-európai részvények is fellelhetők. Mivel a régió devizái között a korreláció nem teljes, egy makrogazdasági problémából adódó forintgyengülés a magyar papírok árfolyamára kedvezőtlenül, míg a külföldi részvények forintban kifejezett árfolyamára kedvezően hathat. A földrajzi diverzifikáció az árfolyammozgásokon keresztül is tompíthatja a befektetők kockázatát - mutatott rá Honics István. A CA Vegyes Alap portfóliója amerikai, cseh, lengyel részvényeket is tartalmaz, ám a súlypont változatlanul a magyar papírokon van. A részvénycsomagba igyekeztünk magas osztalékhozamú papírokat összeválogatni, így az árfolyamnyereséget nem nagy volatilitású részvényekkel próbáljuk elérni - mondta Szöllősi Ferenc.

A vegyes alapokat minimum 1-2 évre ajánlják az alapkezelők, de vannak, akik azt javasolják, hogy ennél hosszabb, öt év körüli időtávra tegyék be a pénzüket a magánszemélyek az alapba. Ez a jelenlegi piaci környezetben még inkább helytálló, hiszen rövid távon a részvény-árfolyamok volatilitása megmarad - véli Honics István, aki alapvetően optimista: év végére erősödéssel számol a hazai piacon. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.