BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Távozott a Sotheby's meghatározó tulajdonosa

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Új korszak kezdődhet a Sotheby's életében, miután a stratégiai döntéseket eddig kezében tartó Taubman család viszszavonult az aukciósház vezetéséből. A cég így nemcsak a Taubman névvel összefonódó kartellbotrány kellemetlen emlékétől szabadulhat meg, hanem a strukturális átalakulás következtében új befektetők számára is szabaddá vált az út. A 2002-es kartellbotrányt követően - miután az akkori főnök, Alfred Taubman megkezdte egyéves börtönbüntetésének letöltését - a cég nyilatkozatban közölte, hogy szívesen látná a stratégiai befektetőket. Az ajánlatok ennek ellenére elmaradtak. Ennek egyrészt az elmarasztaló bírósági ítélet utáni bizonytalanság, másrészt a Taubman család kezében összpontosuló, úgynevezett B részvények voltak az okai. Ezek segítségével a Taubmanok birtokolták a szavazatok 62 százalékát, miközben az alaptőkében csak 22 százalékos részesedésük volt.

Most azonban 168 millió dollár ellenében a Taubman család 12,4 százalékra csökkentette tulajdoni hányadát, ráadásul ez már normál szavazati joggal felruházott A részvényben testesül meg. A Sotheby's hitelfelvétel segítségével teremtette elő a kivásárláshoz szükséges összeget.

Az utóbbi évben a Taubman név rosszat tett a részvények árfolyamának. Ugyanakkor sokan túlbecsülik az árverési piac nyereségességét. Erre utal, hogy a rivális Christie's tulajdonosa, Francois Pinault is túl akar adni kedvencén, mivel csalódott a profitban. (Handelsblatt)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.