BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még várható hozamingadozás

Szeptember eleje-közepe óta az államháztartási hiány miatti aggodalmak számottevő állampapír-eladásokhoz vezettek, ami a hozamok emelkedését vonta maga után. Az elmúlt hónapokban ez volt a piacon a „slágertéma”, a hazai makroegyensúly gyenge lábakon áll, kamatemelési várakozások épültek be a hozamokba. Októbertől ráadásul a külső folyamatok sem segítik a hazai helyzetet, az európai, amerikai hosszú távú hozamok is emelkednek – magyarázta Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzsere.

Jövő év végére 3 százalékra várja az elemzők többsége az Európai Központi Bank irányadó kamatát, míg az amerikai Fed 5 százalékra növelheti a kamatokat. Az inflációemelkedés miatt egyre többen aggódnak, ráadásul az összképet a lengyel választásokat követően kialakult bizonytalanság is rontja. Lengyelországban is nőttek a hosszú lejáratú kötvényhozamok, mivel náluk is egyre kisebb a valószínűsége a gyors eurózó-

nás-csatlakozásnak – mondta Szalma Csaba.

Az elmúlt másfél hónap fejleményei kihatottak a kötvényalapokra is, a befektetők kezdték kivonni tőkéjüket ezekből a konstrukciókból.

A minél rövidebb futamidejű állampapíralapok jelenthetnek jó választást a befektetők számára, hiszen akár a forint további gyengülése, akár az amerikai kamatok növekedése, avagy a kedvezőtlen makrogazdasági adatok nyomán előállhat olyan helyzet, hogy tovább emelkednek a hozamok – fogalmaztak a piaci szakértők.

A befektetés időtávjától függ az OTP alapkezelője szerint, hogy jelenleg melyik típusú állampapíralap tűnhet megfelelőnek: egy évnél hosszabb időtávra a hosszú futamidejű kötvényalapot ajánlják, három hónap–egyéves távlatban a rövid kötvényalapot, míg egészen rövid időtávra a pénzpiacit. További hozamingadozásra számít ugyanis rövid távon Szalma Csaba, ám nem zárja ki, hogy hamarosan stabilizálódjon a helyzet, s csökkennek a hozamok. Ennek persze feltétele az is, hogy a fejlett piacokról és a régióból kedvező hírek érkezzenek.

Hasonlóan vélekednek a K&H Alapkezelőnél is, rövid távon ingadozó árfolyamokra és további hozamemelkedésre számít Zobor Zsuzsanna vezérigazgató, ezért rövid távra elsősorban a pénzpiaci alapot ajánlja, különösen akkor, ha az ügyfélnek a biztonság és a likviditás a legfontosabb. A választás alapja azonban elsősorban az ügyfél befektetési időtávja kell legyen – hangsúlyozta Zobor Zsuzsanna. Mint fogalmazott: a hosszabb futamidejű kötvényeket tartalmazó K&H kötvényalapot legalább két évre ajánlja, a rövidebb K&H Aranykosár alap már 1-1,5 éves időtávon is kedvező lehet, míg a K&H pénzpiaci alapot stabil hozama miatt az egy évnél rövidebb időre befektetni szándékozóknak ajánlják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.